Hírek
Megjelentette a Miniszterelnökség a Széchenyi 2020 oldalon azt a formanyomtatványt, amely azt tartalmazza, mit kell rögzíteni 2016-ban a gazdálkodási naplókban (GN)....
Uniós szintű agrárpiaci válságkezelést szorgalmazott hazánk hétfőn Brüsszelben a holland EU-elnökségi félév első agrárminiszteri...
Hat új pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében, mintegy 138 milliárd forint keretösszegben. A Miniszterelnökség az eddig kiírt...
A földértékesítési program sikeres, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok képviselői ezt vitatják - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami...
A kamara jelenleg is üzemelő honlapja egy korábbi, a kamara megalakulásakor végzett fejlesztés eredménye, amely az akkori követelményeknek felelt meg. Az elmúlt három...
Az elmúlt napokban összesen 6 uniós pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében, ezek összértéke meghaladja a 87 milliárd forintot....
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című pályázati kiírás.
A pályázat célja a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztését...
Az idei nemzeti támogatás összege várhatóan mintegy 92 milliárd forint, míg a közvetlen európai uniós források összege több mint 395 milliárd forint lesz - mondta...
Tízből hat árverés volt eredményes, hiszen a tavaly év végén meghirdetett 200 ezer ha állami földterületből 120 ezer ha kelt el első...
Tavaly év végén jelent meg a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról szóló 96/2015. (XII. 23.) FM rendelet.
Az MVH 2016....


















































