REKORDSZÁMÚ RÉSZTVEVŐ AZ ARAB MÉNVIZSGÁN

AMURATH SAMBA R: A TAVALYI ELŐSZELEKCIÓN A MÉNVIZSGÁRA BOCSÁTHATÓ KATEGÓRIÁBA ESETT, IDÉN A KÜLLEMI BÍRÁLATOT MÁR SIKERESEN ABSZOLVÁLTA, fotó: Haga Zsuzsanna

2022. október 14-én Bábolnán tartották az arab lovak számára megrendezett éves ménvizsgát. A szervezők az utóbbi húsz évben nem emlékeznek ilyen létszámú eseményre, talán csak a 2000-es évek elején lehetett ehhez közeli a részvétel. A 25 shagya arabot és a 2 arab telivért különböző feladatokban mérettette meg tulajdonosa, aki a Bábolna Nemzeti Ménesbirtokon kívül még 6 különböző, kisebb-nagyobb állománnyal rendelkező tenyésztő volt. 

Írta: Dr. Kummer Luca

Magyarországi Arablótenyésztők Egyesületének (MALE) Teljesítményvizsgálati Szabályzata értelmében a ménjelölteknek első körben egy küllemi és mozgásbírálaton kell részt venniük, ahol általában 5 szakember, 5 küllemre és 16 mozgásra vonatkozó kritérium alapján pontozza az indulókat. A fiatal egyedeket előszelekción is lehet indítani első évben. A küllemi bírálatot követően shagya arabok esetén 3, míg arab telivéreknél 2 további feladatot kell teljesíteni. Az idomító lovaglást minden egyednek abszolválnia kell, ezen kívül választható még a díjugratás, terepcross, díjhajtás. Illetve amennyiben az egyed kiemelkedő teljesítményt nyújt a távlovaglás, távhajtás, galopp szakágak valamelyikében, azt is elfogadja a Bizottság. A részfeladatokat 3 éven belül kell teljesíteni ahhoz, hogy az egyed végül fedeztetési engedélyt kaphasson.

ELŐSZELEKCIÓ MINT ELŐZETES IRÁNYADÓ
A 2022-es ménvizsgán 11 shagya arab indulót regisztráltak előszelekcióra. A bírálóbizottság 5 egyedet kifejezetten javasolt a ménvizsgán való részvételre – számukra következő évben nem kell már bizonyítani a küllemi és mozgásbírálaton. 3 jelöltet a ménvizsgára bocsátható kategóriába soroltak, ami azt jelenti, hogy ha szeretnék, jövőre ismét jöhetnek, de meg kell ismételniük a küllemi bírálatot. További 3 egyedet nem javasoltak ménvizsgára, ők is ismételhetnek, de ők olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, mely nem kívánatos, és nem vinné előbbre a tenyésztést, így nagy valószínűséggel egy évvel később sem tudna jobb eredményt produkálni. Ez egy visszajelzés a tenyésztőnek, hogy ne fektessen plusz költséget, energiát az egyed ménvizsgára való felkészítésébe.

GAZAL XXII-2 ÉS SHAGYA IX-1: 2022-BEN 4 RÉSZFELADATBAN IS SIKERESEN VIZSGÁZTAK, ÍGY JÖVŐRE FEDEZTETÉSI ENGEDÉLYT KAPNAK

Fotó: Haga Zsuzsanna

A RÉSZFELADATOK EREDMÉNYEI
A küllemi és mozgásbírálaton 10 shagya arab és egy arab telivér mutatkozott be, utóbbi is shagya kancák fedezésére szeretett volna lehetőséget kapni. A részfeladatot 7 shagya arabnak sikerült teljesítenie. Az idomító lovaglás keretében 4, díjugratásban 3 ménjelöltet láthattak az érdeklődők saját, illetve tesztlovas alatt. Előbbi feladatot mindegyik, utóbbit egy kivételével sikeresen zárták az indulók. Terepcross feladatban 4 egyedet bíráltak, de egy arab
telivér jelölt a megmérettetés közben kénytelen volt feladni a versenyt. Díjhajtásban mindhárom ménjelölt teljesített e a feladatot.

KIS POPULÁCIÓ – NAGY REMÉNYEK
Az előszelekcióra több, a vizsgákra már kevesebb ménjelöltet neveztek. Ennek oka, hogy a tenyésztők – helyesen – kikérik mások véleményét is, mielőtt döntenek méncsikójuk sorsáról – tájékoztat Rombauer Tamás, a MALE elnöke. Az arab fajták hazai ménparkja elöregedett, a kilencvenes években...

A teljes beszámolót a MÁL novemberi lapszámában olvashatják a kedves Olvasók

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB