Olaszországban, a Róma melletti Pratoni del Vivaróban rendezték az FEI négyesfogathajtó-világbajnokságát. Harminchat év után szerepelt újra Mezőhegyesi nóniusz kancafogat négyes vb-n, a modernkori fogathajtás történetében harmadik alkalommal. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. fogata Papp János hajtóval és csapatával kiválóan helyt állt és teljesítette az igen nehéz versenyt.
A második világháború után kialakult modernkori fogathajtás történetében a magyar fogathajtás aranyútját Abonyi Imre, Kádár László és Fülöp Sándor mellett a mezőhegyesi Szentmihályi Ferenc indította el mezőhegyesi nóniusz fogatával, mellyel Hamburgban, Lipcsében és Aachenben is nyerni tudott az 1960-as években.
Papp János közel húsz évig versenyzett kettesfogat-hajtásban nóniusz lovakkal. 2017-ben megnyerte a kettesfogat-hajtó magyar bajnokságot, majd a következő évben a királyi kategóriában a négyes fogatok mezőnyében folytatta a versenyzést. Négy négyesfogat-hajtásban eltöltött versenyév után vett részt tavaly a budapesti négyesfogat-hajtó Európa-bajnokságon.
A Magyarországon versenyző 15-20 négyes fogat közül az elmúlt két évben a legjobb öt fogat között megérdemelten kvalifikálta magát az olaszországi világbajnokságra. Nemcsak azért nagy dolog ez a vb-szereplés, mert 36 évet kellett várni rá, vagy mert ez a harmadik vb-szereplése mezőhegyesi nóniuszfogatnak a második világháború óta, hanem azért is, mert a fogat lovai kizárólag a magyar országgyűlés által nemzeti kinccsé nyilvánított tradicionális nóniusz fajta mezőhegyesi méneséből származnak.
A világbajnokságon versenyző harminchét fogatból mindösszesen hatot állítottak össze hagyományos fajtába tartozó lovakból, a többi harmincegy fogat modern sportló fajtákból állt; és a mezőhegyesi volt az egyetlen, kizárólag kancákból álló fogat a versenyen.
A modern fajtákat az egész világon tenyésztik és talán több százezres, vagy milliós populációkból meríthetnek a fogatokat építő hajtók.
Ha a fogathajtásban számtalan győzelmet arató lipicai fajtát nézzük, akkor is azt mondhatjuk, hogy a Kárpát-medencében több ezres létszámra tehető a fajta állománya. Ha a nóniusz fajtát nézzük, akkor azt látjuk, hogy hazánkban mintegy 950-re tehető a regisztrált kancák száma, de a környező országokban sem látunk jelentős számú nóniusz állományt. Viszont a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. négyes fogatát nem a Magyarországon regisztrált 950 kanca mintegy 300-as csikószaporulatából merítettük, hanem csak a Mezőhegyesen tenyésztett 35 kanca szaporulatából válogattuk ki.
Egy kis létszámú, hagyományos fajta egy méneséből kiválogatott lovakból épült a fogat, szemben a versenytársak nagy részével, akik az egész világon tenyésztett modern sportlófajtákból vásárolják, válogatják össze fogatlovaikat.
Természetesen a hagyományos fajtákat tenyésztők nehezített pályán próbálják megállni a helyüket a tenyésztés és sport világában, hiszen szemben a modern fajtákkal, nemcsak a teljesítmény számít, hanem egy más célból (katonai) kitenyésztett fajta genetikai alapjait és küllemi sajátosságait kell megőrizni, úgy, hogy napjaink modern sportelvárásainak minél nagyobb mértékben meg tudjon felelni. Papp János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. hajtója mezőhegyesi nóniusz kancafogatával, az olaszországi négyesfogathajtó-világbajnokság egyetlen kancafogatával versenyzett, amely egy ménes szempontjából nagyon fontos dolog, hiszen ezek a világbajnoksági szintig eljutott kancák fogják tovább vinni a mezőhegyesi évszázados nóniusztenyésztést. Ez bizonyítja azt, hogy habár nehezített pálya a hagyományos fajtát tenyésztőknek a modern fogathajtás számára alkalmas lovat tenyészteni, de nem lehetetlen.
A verseny szakkommentátora folyamatosan hangsúlyozta, hogy a világbajnoki mezőny legszebb, legegységesebb fogata volt a mezőhegyesi, melyből sugárzott az évszázados magyar fogathajtó-kultúra. A mezőhegyesi fogatban nemcsak a lovak képviselték hazánk évszázados lótenyésztési értékeit, hagyományát és kultúráját, de a hintó, a szerszám és a segédhajtók ruhája is, összességében a világ fogathajtását meghatározó magyar fogathajtó kultúra jelent meg.
Papp János mezőhegyesi nóniusz kancafogatával a legjobb öt magyar négyes fogat egyikeként a világ harminchét legjobb négyes fogata között versenyzett a római világbajnokságon, míg az FEI 2022. szeptember 30-án kiadott világranglistáján a 15. helyen áll.
Pap István Tibor
társadalmi elnök, Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület
Forrás: Pegazus 2022/11