Évek óta először csökkent a takarmányipar kibocsátása

Globálisan ugyan emelkedik a húsfogyasztás, azonban a legtöbb húst fogyasztó régióban, és ezek között különösen az Európai Unióban, egy ideje stagnálás vagy enyhe csökkenés figyelhető meg. Az okok összetettek: ezek között a legjelentősebbek a fogyasztói szokások és preferenciák változása, állategészségügyi vészhelyzetek, járványok és időjárási viszontagságok. Ez kihat az állati termékek előállítására és ezen keresztül a takarmánygyártásra. Cikkünkben a takarmánygyártás globális helyzetét és az erre ható tényezőket, trendeket elemezzük.

A NAK beszállítóipari alosztálya részére készített átfogó helyzetelemzést Kulik Zoltán. A Vitafort Zrt. vezérigazgatója, aki egyben az alosztály vezetője is, friss nemzetközi adatokkal alátámasztva mutatta be a takarmánygyártás globális alakulását és az azt befolyásoló legfontosabb tényezőket.

Tavaly Európában közel 5, a világban pedig 0,4 százalékkal csökkent a takarmánygyártás.

Egy évek óta pozitív trend változott meg a világ takarmánykibocsátásában, mely többek között a fogyasztói szokások átalakulásával magyarázható – mondta el lapunknak Tóth Péter, a Vitafort Zrt. kereskedelmi koordinátora. 2022-ben 1,266 millió tonna volt az összes termelt mennyiség, ami 2021-hez képest 5,4 millió tonnás csökkenést mutat. A 0,4 százalékos kiesést Európa (-4,7%) volumencsökkenése okozta. Az öreg kontinens 2022-ben 12,9 millió tonnával kevesebb takarmánnyal járult hozzá a teljes kibocsátáshoz, mint egy évvel korábban, emellett Ázsia (-0,5%) és Afrika (-3,9%) termelése is csökkent.

A Covid-járvány, az orosz-ukrán háború és a tavalyi gyenge terméseredmények hatására csökkent az állatállomány és így a vásárolt takarmányok mennyisége is.

A HÚSMARHA- ÉS SERTÉSTAKARMÁNY GYÁRTÁSA CSÖKKENT LEGJOBBAN

Világviszonylatban a brojler, a tojótyúk, az akvakultúra és a petfood szektorok több, míg a sertés, a tejelő tehén és a húsmarha ágazatok kevesebb takarmányt használtak fel, mint a korábbi évben. Mindeközben Európában az aquakultúra és a petfood kivételével mindenhol mérséklődés tapasztalható. A húsmarha- és sertéstakarmány gyártása drasztikusan csökkent a kontinensen: 10,1 és 8,3%-kal. A világ sertéstakarmány-felhasználásának erős csökkenését egyértelműen az európai visszaesés okozta, melyhez jelentősen hozzájárult a megállíthatatlannak tűnő sertéspestisjárvány.

HAZÁNKBAN IS CSÖKKEN AZ ÁLLATLÉTSZÁM

Az európai sertésállomány-csökkenés hazánkban is tapasztalható volt. 2022-ben 6%-kal, 2023 közepén pedig további 5,7%-kal volt kevesebb sertés, mint egy évvel korábban. A sertésátvételi árak hatalmas pályát írtak le 2022 év eleje óta: indultak a 400 Ft/kg körüli árról és másfél év alatt 770-780 Ft/kg szintre emelkedtek. Az elmúlt hetekben, ahogyan az várható volt a takarmányárak jelentős csökkenése miatt, a felvásárlási árak is csökkenni kezdtek. Nagy kérdés, hol áll meg ez a tendencia. A szarvasmarha-állomány is csökken, ezen belül is elsősorban a tejtermelő tehenek létszáma, de a húsmarhaállomány évek óta tartó növekedése már a múlté és az elmúlt évben ebben az ágazatban is enyhe létszámcsökkenés tapasztalható. A madárinfluenza miatt 2022-ben jelentős mennyiségű baromfiállományt kellett felszámolni, de ennél az ágazatnál viszonylag gyors a regeneráció, és a létszám visszaállt a 2021-es szintre.

Árpából, búzából és napraforgóból az elmúlt 6 év legmagasabb mennyiségét takaríthattuk be, és a kukorica is várhatóan eléri a gyenge átlagosnak mondható 6 millió tonnát.

ÁRPA, BÚZA, NAPRAFORGÓ ÉS KUKORICA IS ELÉG TERMETT

A termésátlagok 2022-ben minden kultúra esetében rekord alacsonyak voltak. Az idei időjárás különösen kedvezett a repcének (3.131 kg/ha) és a szójának (3.037 kg/ha), az őszi árpának (5.510 kg/ha), az őszi búzának (5.609 kg/ha), a napraforgónak (2.979 kg/ha) és a kukoricának (7.926 kg/ha) pedig egy erős közepes átlagot hozott (2023. október 25-i adatok szerint). Azt szokták mondani, hogy a vantól nem kell félni, de ez most nem teljesen így van a gabonákat illetően. A hazai össztermés az átmenő készletekkel együtt meghaladja a hazai tárolókapacitásainkat, ahol mindemellett az a beragadt toxinos kukorica is megtalálható, amire egyelőre nincs megoldás.

 

A teljes cikk a novemberi Magyar Állattenyésztők Lapjában olvasható

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB