Az állattartó telep korszerűsítés legutóbbi pályázatait az új kormány idején fogják elbírálni
Az agrárium fejlesztésére rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forint forrásból eddig körülbelül 830 milliárd forintot kötöttek le a gazdálkodók – jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára szerdán Budapesten, az Agro+Mashexpo nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép-kiállítás megnyitóján. A lekötött pénzből eddig 300 milliárd forintot fizettek ki, további mintegy 50-60 milliárd forint kiutalására a következő egy-két hónapban számíthatnak a termelők. Tavaly ősszel lezárult a növénytermesztési gépbeszerzési pályázat, összesen 78 milliárd forint támogatást igényeltek. E forrás felhasználásával több, mint 300 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg. Emellett még mintegy 180 milliárd forintnyi - pályázati úton - szabadon felhasználható forrás áll az ÚMVP keretében korszerűsítési célokra rendelkezésre.
Több jelentős kerettel bíró ÚMVP-s pályázat bírálati idejét kitolhatja az a nemrég megjelent kormányhatározat, amely kötelezettségvállalási moratóriumot kért a minisztériumoktól március elsejét követően. A szaktárca a következő két hónapban még számos ősz óta lezárult pályázat esetében hozhat támogatási határozatokat, és több jogcím esetében is felmentést kérnek majd a moratórium alól.
A beadott, mintegy 350-360 milliárd forint támogatásigényű, több mint 20 ezer kérelem teljes feldolgozására nem lát esélyt az államtitkár áprilisig. A bezárt cukorgyárak környékén a diverzifikációs programra január 15-ig beadott pályázatokat mindenképp elbírálják márciusig, mivel az összesen mintegy 17 milliárd forintos programot jövő szeptemberig meg kell valósítani, különben elvész az uniós plusztámogatás felhasználási lehetősége. A kertészeti és az élelmiszer-ipari fejlesztési kérelmeket nagyjából le lehet zárni márciusig, azonban a legnagyobb tételt jelentő állattenyésztési beruházások támogatásáról már csak az új kormány felállása után születhet döntés.
A már elbírált kérelmek kifizetésére nincs hatással a kormányzati moratórium. Az ÚMVP modernizációs célú támogatásaihoz idén is igényelhetnek majd előleget a gazdálkodók. Tavaly mintegy 30 milliárd forint előleget kértek a beruházások megvalósításához. A tárca tervei szerint a már támogatási határozattal bíró, de előleget még nem kért gazdák és a most bírálat alatt lévő kérelmek jogosultjai 20 százalékos előlegre számíthatnak. A jelenleg bírálat alatt lévő vidékfejlesztési jogcímek esetében 30 százalékos előleget kérhetnek majd az önkormányzatok és egyéb jogosultak.
Forrás: www.napi.hu
© Magyar Állattenyésztők Szövetsége - Minden jog fenntartva!


