Vezércikk - Szeptemberben OMÉK?

Mire ez a lapszám megjelenik, alig két hónap lesz hátra az idei OMÉK kezdetéig. A szeptember 23-27. között Budapesten, a Hungexpo területén megrendezett legnagyobb hazai agrárseregszemle szervezése elkeserítően nehezen halad előre.

Hónapokkal ezelőtt, amikor a MÁSz és tagszervezetei nevében felkerestük az AMC új igazgatóját, még nagyon bizakodóak voltunk, hiszen Lipcsey György a kellemes hangulatú megbeszélésen többször is hangsúlyozta, hogy a szakmai szervezetekkel a korábbinál szorosabb és hatékonyabb együttműködésre törekednek. Egyetértettünk abban, hogy az OMÉK tenyészállat bemutatóinak és az ezekhez kapcsolódó közönségprogramok szervezése a MÁSz és tagszervezetei kizárólagos komptenciája, amit egyébként az állattenyésztési törvény rögzít is. Azt, hogy ezek a szervezetek milyen szintű munkára képesek, bizonyítják az évente megrendezett, együttvéve több mint 120 ezer látogatót vonzó regionális tenyészállat-kiállítások, valamint a korábbi OMÉK-ok.

Azt is igyekeztünk minden döntéshozónak elmondani, hogy az OMÉK szakmai presztízse az utóbbi években ugyan sokat kopott, de szerencsére még mindig jelentős, ezért úgy és olyan körülmények között kell ezt a rendezvényt megszervezni, hogy az méltó legyen a tenyésztők, és persze a társadalom elvárásainak.

Mind a nemzetközi, mind a hazai gyakorlat az, hogy a tenyészállat-kiállításokon való szereplés költségeinek egy részét központi költségvetésből finanszírozzák. Az állatok kiválogatása, felkészítése, állategészségügyi vizsgálata, be-, és elszállítása, a kiállításon való elhelyezése, gondozása, ápolása, felvezetése, bírálata, díjazása stb. jelentős munkájába és pénzébe kerül a tenyésztőnek és tenyésztőszervezetekenek egyaránt.

Az idei OMÉK megrendezése a sajtóban beharangozott adat szerint 1,3 milliárd forintba kerül, ugyanakkor az AMC költségvetésének ezen fejezetén 1 milliárd forint előirányzatot látunk. A június közepén (!) megjelent közbeszerzési kiírásban, ráadásul egy csomagba tették a tenyészállat kiállítás szervezését, valamint a férőhelyek, ill. egyéb installációk építését-bontását, és ezen feladatok elvégézésére kicsit több mint fele annyi pénzt szánnak, mint amennyibe ez 2013-ban került! A közbeszerzési eljárás lapzártánkkor még javában zajlott, a nyertes pályázóval legjobb esetben is augusztus második felében tudnak majd a szervezők szerződést kötni.

Ezek a körülmények, finoman szólva, nem kedveznek annak, hogy az évszázados hagyományokkal rendelkező OMÉK állattenyésztési bemutatója a szakma által elvárt színvonalat megüsse, illetve nagyon megnehezítik a kormány állattenyésztés iránti elkötelezettségének hangsúlyozását.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége és tagszervezetei ezek ellenére már hónapok óta megkezdték a felkészülést az OMÉK-ra. Bízunk abban, hogy az előttünk álló hetekben a tenyésztőkön és tenyésztőszervezeteken kívül azok a döntéshozók is teszik a dolgukat, akiken az agrárium legnagyobb seregszemléjének sikere múlik!

Wagenhoffer Zsombor

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, december 6, 2019
12:00-18:00

Felhős

Felhős
0 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, december 6, 2019
12:00-18:00

Felhős

Felhős
1 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, december 6, 2019
12:00-18:00

Felhős

Felhős
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, december 6, 2019
15:00-18:00

Felhős

Felhős
1 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, december 6, 2019
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, december 6, 2019
12:00-18:00

Felhős

Felhős
4 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB