Vezércikk - Jogszabályi keretek és lehetőségek

Augusztusban új időszak kezdődött a hazai tenyésztésszervezésben, hiszen hatályba lépett az állattenyésztés törvényi és kormányrendelet szintű szabályozása, továbbá a miniszteri rendelet is túl van a társadalmi egyeztetésen, amelynek hatálybalépésével kialakulnak a szakterület új jogi keretei.

Nagy, talán túlontúl is nagy várakozással tekintett a tenyésztő szakma az új szabályozás elé, amely messze nem lett tökéletes. A Tanú című filmből Virág elvtárs örökzöld mondása jut eszembe a magyar narancsról: kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk.

A következő hónapokban a hazai és nemzetközi tapasztalatokat összegyűjtve fogjuk megvizsgálni annak lehetőségét, hogyan tudják a nemrég hatályba lépett jogszabályok a legjobban szolgálni a magyar állattenyésztők érdekeit, illetve a magyar állattenyésztés távlatos céljait. Amennyiben ehhez a szabályok módosítására lesz szükség, akkor haladéktalanuk megtesszük ezzel kapcsolatos javaslatainkat. 

A stabil lábakon álló és hatékonyan működő tenyésztésszervezés a kiváló minőségű tenyészállat és szaporítóanyag előállítás kulcsa, ami pedig az árutermelés, a termékelőállítás szempontjából meghatározó jelentőséggel bír. 

Nem lehet eleget hangsúlyozni, ezért ismét leírom, hogy a magyar állattenyésztés akkor lesz hosszútávon sikeres és a legkevésbé kiszolgáltatott, ha a tenyésztés döntő részben magyar gazdák kezében marad. Ez egyaránt vonatkozik a magyar és a világfajtákra, hibridekre. 

A minőségi tenyészállat használatot és termékelőállítást szolgálja az a hamarosan megjelenő rendelet is, amely a húshasznú tenyészbikák vásárlását, illetve a saját állományból történő beállítását hivatott támogatni. Legalább három éve folyamatosan kértük a szaktárcát, hogy indítsa el ezt a támogatási lehetőséget, és most végre sikerült elegendő forrást találni ahhoz, hogy meghirdethessék.

A támogatás lényege, hogy minden 30 húshasznú tehén és 18 hónaposnál idősebb üsző fedeztetésére vásárolt vagy saját állományból beállított és teljesítményvizsgálaton minősített, tehát KPL számmal rendelkező tenyészbika után a vételár 75 százalékának megfelelő összegű, de legfeljebb 300 és 750 ezer forint (attól függően, hogy bivaly, magyar szürke, magyartarka vagy húshasznú fajtákról van szó) támogatás igényelhető. A támogatási időszak 2018 szeptemberétől 2019 augusztusáig tart, azaz csak ebben az időtávban megvásárolt vagy beállított tenyészbika után kérhető támogatás. A kérelmek beadására szeptember első heteiben lesz lehetőség. 

Bízom benne, hogy sikeres lesz ez a jogcím, sokan élnek a lehetőséggel és adnak be támogatási kérelmet, továbbá amennyiben jövőre is meghirdetik ezt a jogcímet, még többen vásárolnak és használnak majd állományuk javítása érdekében kiváló minőségű tenyészbikákat.
 

Dr. Wagenhoffer Zsombor

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, december 13, 2019
11:00-12:00

Felhős

Felhős
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, december 13, 2019
10:00-12:00

Felhős

Felhős
6 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, december 13, 2019
10:00-12:00

Felhős

Felhős
5 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, december 13, 2019
09:00-12:00

Felhős

Felhős
5 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, december 13, 2019
11:00-12:00

Felhős

Felhős
7 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, december 13, 2019
12:00-18:00

Felhős

Felhős
3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB