Vezércikk - Jó évet zárunk

Év vége lévén, itt az ideje a számvetésnek. Szokásunkhoz híven, megkérdeztük kollégáinkat, hogyan értékelik a maguk mögött hagyott esztendőt. 

A válaszok alapján kijelenthető, hogy mozgalmas éven vagyunk túl, ami hozott sok küzdelmet és meglepetést az állattenyésztőknek, de összességében a legtöbben jó évet fognak zárni. Tavaly ilyenkor azt írtam, hogy soha rosszabb évet, mint a 2018-as esztendő, nos ez most bejött. 

A legnagyobb félelmek az idei évvel kapcsolatban tavaly a sertéstartókban voltak. Az ASP terjedése Európában és főleg Ázsiában megállíthatatlan, ami soha nem tapasztalt piaci mozgásokat eredményezett. A hízók éves átlagára idén 440-450 Ft/kg körül alakul (jelenleg 540 Ft/kg). A sertéstartás rég nem volt olyan nyereséges, mint most. A hazai sertéstartók soha nem örülhettek ennyire, de ez a helyzet nagyon ingatag lábakon áll. Az ASP-vel minden lapszámunkban foglalkoztunk, és ez még így marad egy darabig, hiszen fontos, hogy az éberséget fenntartsuk, és minden érintett betartsa az előírásokat. 

A tejágazat nyugodt éven van túl. A felvásárlási árak ugyan nem szárnyalnak, de a tejtermelés jövedelmező volt, és ez úgy tűnik, még egy ideig így maradhat. A tejipar is lépett egyet előre, új gépsorok és üzemek kezdték el működésüket, ami a stabil belső piac egyik kulcsát jelenti. A ge­nomika berobbant a hazai tejtermelők mindennapjaiba. 
A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete elindította a Hungenom programját, ami a vártnál is sikeresebb. A Magyartarka Tenyésztők Egyesülete pedig már élesre állította a Tarkagenom programját. Ezzel a módszerrel a hazai szarvasmarha-tenyésztés versenyképes maradhat, és hatalmas lépésekkel haladhat a fejlődés útján. 

A húsmarhatenyésztő egyesületek közül többen az összefogásban látják a jövőt – helyesen –, és megtették az első lépéseket a genomvizsgálatokon alapuló szelekció közös alapokra helyezéséhez. A húsmarhapiac tenyészállat oldala nagyon sikeres évet zár, a hízó- és vágómarha felvásárlási árai az év végi megtorpanást leszámítva elfogadhatók voltak. A húshasznú tenyészbika-beállítás támogatása bombasiker volt, bízunk benne, jövőre is meghirdetik ezt a jogcímet, hiszen ez a húsmarhaállomány minőségi javulásának egyik kulcsa. 

A kiskérődző ágazatban sem lehetett igazán panasz idén a keresletre, sőt a karácsonyi bárány ára rekord magasságba (1100-1150 Ft/kg) szökött. Ennek ellenére csökken a juhlétszám, a juhtartási kedv és a juhászatok száma. A tenyészjerkeexport szárnyalt. Törökországba 2019-ben közel 50 ezer jerkét és fiatal anyát adtunk el, ami nem biztos, hogy jó hír. Nagyon aktuális lenne a tenyészjerke-beállítás támogatási jogcím elindítása. Nagy lépést tett az ágazat a juh- és kecskehús, valamint tej termékpálya megszervezése felé. Az OMÉK-on megalakult Juh- és Kecskeágazatért Egyesület, amely reményeink szerint a jövő év első felében szakmaközi elismerést szerezhet. 

A lótenyésztés irányításában új szelek fújnak, ami régóta várt kedvező folyamatokat indíthat el. A lovaságazat összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen egyszerre kell megfelelni mezőgazdasági, sport és hobbi céloknak. Jó hír, hogy egyre jobbak, versenyképesebbek a fiatal magyar sportlovak, és van igény és fizetőképes kereslet a jó minőségű magyar hidegvérű lóra, csikóra egyaránt.

Az állattenyésztés küzdelmes, nehéz szakma, ahol az embert mindig érheti meglepetés, és soha nem dőlhetünk hátra. Mégis, ilyenkor advent idején, hívők vagy nem hívők, jól tesszük, ha kicsit lelassítunk a mindennapok rohanásából, lecsendesedünk, és ha kint zordabb is az idő, szívünk parázsló melege segítségével igyekszünk a belső békét megtalálni. Ha ez többé-kevésbé sikerül, akkor az kihat majd a családunkra, szeretteinkre, a bennünket körülvevő környezetre, és ettől lesz valódi ünnep a karácsony! Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden Kedves Olvasónknak áldott, békés ünnepeket!
Dr. Wagenhoffer Zsombor

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, április 4, 2020
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, április 4, 2020
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, április 4, 2020
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, április 4, 2020
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, április 4, 2020
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, április 4, 2020
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB