Vezércikk - Hozzon hasznot a haszonállat

A Központi Statisztikai Hivatal március elején publikálta a 2016 decemberi országos állatállomány adatait. A táblázatok láttán az egyik szemünk sír a másik nevet, hiszen míg a szarvasmarhák számának emelkedése immár hetedik éve tart, addig a sertésállomány csak nem akar tartósan növekedésnek indulni és a juhok száma is inkább lefelé tendált az elmúlt 3 évben.

A szarvasmarha-állomány 2010-ben történelmi mélypontján volt 682 ezer egyeddel, azóta 23 százalékot emelkedett az országos létszám. Ugyanilyen mértékben bővült a tehenek száma is. Tavaly év végén 838 ezer szarvasmarhát és 379 ezer tehenet írt össze a KSH. Az előhasi és a növendék üszők száma néhány százalékkal csökkent 2015 év végéhez képest, ami alapján az előttünk álló évben további növekedésre már aligha számíthatunk. 

Míg az egyéni gazdaságok által tartott szarvasmarhák száma nőtt, addig a társas vállalkozások állománya csökkent. Az évek óta változatlan 63–37%-os megoszlás kismértékben eltolódott az egyéni gazdaságok javára, és jelenleg 60–40%-os arányt mutat. A gyalázatos tejpiac egyértelmű következménye a tejtermelő tehénlétszám csökkenése. Nagyon látványos ezzel szemben a húsmarha állomány alakulása, ami az elmúlt öt év alatt 60 ezer tehénnel (+78%) bővült. Az idei év a tejpiacot illetően minden bizonnyal jobb lesz a tavalyinál, a húsmarhák felvásárlási ára ugyanakkor nagy valószínűséggel csökkeni fog, de még így is jövedelmező tartományban tartva ezt az ágazatot. 

A legnagyobb várakozással a sertésállomány számait vártuk, hiszen egyrészt 2016 felemás év volt a sertéspiacon (rossz első félévet egy igen jó második félév követett), másrészt az évek óta hangoztatott 6 milliós hazai sertésállomány egyre távolabbi célnak tűnik. A sertéstartóknak nyújtott, összesen mintegy 20 milliárd forintot kitevő támogatás nemzetközi összehasonlításban is nagyon jó számnak értékelhető, ám a piaci és az ágazati nehézségeken ez sem tudta túllendíteni a termelőket. A sertésállomány közel 8, a kocák létszáma pedig 10 százalékkal csökkent egy év alatt, miközben a vágások száma emelkedett. Továbbra is nettó importőrök maradtunk mind az élősertést, mind a sertéshúst tekintve. Idén a tavalyinál kiegyensúlyozottabb évre számítanak a sertéstartók. Bizakodásra ad okot, a takarmányárak alakulása és az, hogy Európai viszonylatban a malacárak 35 százalékkal emelkedtek 2016-ban. A hazai termelésben egyre inkább elválik egymástól a malacelőállítás és a hizlalás. Ez a szakosodás a fejlett sertéságazattal rendelkező országokban már egy évtizede végbement. A magyar sertéstenyésztők szempontjából a nagy kérdés az, hogy milyen arányt tudnak elérni a malacnevelők között, hiszen a tenyésztés ebben a szakaszban történik. A helyzet ebben a tekintetben egyelőre nem tűnik bíztatónak. 

December elején a juhállomány 1,2 millió, az anyajuhok száma 805 ezer volt, előbbi 32 ezerrel (-3%), utóbbi 43 ezerrel (-5%) kevesebb az egy évvel korábbihoz képest. Nem örülünk ennek a csökkenésnek, hiszen lenne piaca a magyar báránynak, csak sajnos egyre kevesebben vannak, akik kitartanak e kézimunka igényes ágazat mellett. A juhoknál fordított a helyzet, mint a szarvasmarháknál, hiszen a gazdasági szervezeteknél tartott állomány bővült 4 ezerrel (+3%), az egyéni gazdaságoké pedig csökkent 36 ezerrel (-4%), de még így is az állomány zöme (87%) az egyéni gazdaságoknál van. 

Sokszor megkapom azt a kérdést, hogy mit gondolok arról, mennyi haszonállat legyen az országban, ilyenkor azt szoktam felelni, hogy nem ez a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy aki velük foglalkozik és végzi ezt a fáradságos munkát, az meg tudjon élni belőle. 
Wagenhoffer Zsombor

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Szép idő

Szép idő
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Részben felhős

Részben felhős
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Szép idő

Szép idő
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Részben felhős

Részben felhős
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Részben felhős

Részben felhős
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Szép idő

Szép idő
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB