AÁN 2017

Vezércikk - Feszül a húr

Egyre több gazdálkodó teszi fel az utóbbi hetekben a kérdést: mikor kapják meg a régóta várt és jogosan járó támogatásokat, továbbá mikor teszi közzé az illetékes hivatal – sok más felhívás mellett – az állattartó telepek korszerűsítésére tavaly év elején beadott pályázatok eredményeit. Erre a kérdésre van egy rövid válasz és egy hosszabb magyarázat – mondta Lázár János, amikor a március 30-án tartott kormányinfón feltették neki is ezeket a kérdéseket. A rövid válasz így hangzott: minden támogatást ki fognak fizetni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt követően kifejtette a hosszabb magyarázatot is. Szerinte a támogatások kifizetése és a vidékfejlesztési pályázatok elbírálása körüli késlekedéseknek alapvetően három oka van: egyrészt volt egy intézményátalakítás, egy EU Bizottsági engedélyeztetési eljárás és egy informatikai-rendszerfejlesztés.

Az intézményi átalakításnak köszönhetően a korábban egy Kifizető Ügynökséghez, vagyis az MVH-hoz tartozó feladatokat ma két minisztérium, az Államkincstár és a Kormányhivatalok közösen végzik. A pénzek utalását, azaz a kifizetést most az Államkincstár bonyolítja, amit Varga Mihály tárcája felügyel, akivel Lázár János napi szinten egy munkacsoporton keresztül egyeztet.

A jogosultsági ellenőrzéseket a Megyei Vidékfejlesztési Hivatalok végzik, amelyek felügyelete a Kormányhivatalokhoz került. A támogatások kifizetésének és a vidékfejlesztési pályázatok elbírálásának szakmai felügyeletét a Miniszterelnökség Vidékfejlesztési Államtitkársága és az Földművelésügyi Minisztérium látják el. Ezt az új rendszert most tudták elindítani, mert az átalakítást az EU Bizottsága 4 hónapos késedelemmel hagyta jóvá.

Lázár János szerint a kifizetéseket és az ügyintézést az is hátráltatja, hogy az egész rendszer informatikai irányítását 2010 előtt kiszervezték két magán cégcsoportnak. A Miniszterelnökség tárcavezetője úgy véli, jobb volna, ha állami kézben lenne ez a stratégiai terület, hiszen pl. csak idén 5000 milliárd forint kifizetést kell ennek a rendszernek lemenedzselni, amiből eddig alig tizede valósult meg.

Van tehát egy kiszervezés (informatikai rendszer), egy rendszerátalakítás (MVH helyett MÁK) és egy bürokratikus késedelem (uniós akkreditáció), amelyek miatt a kifizetések és az ügyintézések késnek – foglalta össze Lázár János a gazdálkodók körében egyre nagyobb elégedetlenkedést kiváltó helyzet okait. A miniszter hangsúlyozta: a kormány részéről erős politikai szándék van, hogy ez az ügy minél gyorsabban megoldódjon. Napi jelentést kap ügyfelekre lebontva a megyei vidékfejlesztési hivataloktól, hogy hány ember ügyét intézték el.

Mindehhez annyit tennék hozzá, hogy Őseink íjfeszítő nép fiai voltak, akik pontosan tudták meddig lehet és kell feszíteni az ideget ahhoz, hogy célba találjanak. Manapság az íj idege helyett a mi idegeinket feszegetik, amivel egyáltalán nem biztos, hogy célt érnek, és még az is előfordulhat, hogy az amúgy jó kezdeményezés a rossz megvalósítás miatt kudarcba fullad és joggal vált ki népharagot.
Wagenhoffer Zsombor

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, április 24, 2017
18:00-00:00

Részben felhős

Részben felhős
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, április 24, 2017
18:00-00:00

Szép idő

Szép idő
12 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, április 24, 2017
18:00-00:00

Részben felhős

Részben felhős
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, április 24, 2017
18:00-00:00

Részben felhős

Részben felhős
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, április 24, 2017
18:00-00:00

Felhőtlen

Felhőtlen
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, április 24, 2017
18:00-00:00

Szép idő

Szép idő
15 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB