Vezércikk - 25 éves a magyar állattenyésztők piros betűs ünnepe

Az Alföldi Állattenyésztési Napokat 1994-ben rendezték meg első ízben a szakmájukat rajongásig szerető, kiváló állattenyésztők, akik kitartó és innovatív személyek is voltak egyúttal. Miközben a rendezvény-szervezésben profi kívülállók kézlegyintéssel távoztak a bemutatóknak kinézett helyszínről, a tenyészállat-kiállítás megálmodói nemcsak magukban hittek, hanem a magyar állattenyésztés jövőjében is. Mindezt egy olyan időszak kellős közepén tették, amikor a szeretett ágazatuk soha nem látott mélyrepülésben volt. Az egykor zászlós hajónak tekintett és sokkal szebb időket megélt magyar állattenyésztés akkoriban inkább egy süllyedő hajóra hasonlított.  

25 év távlatából vizsgálva és a mai állatállományokkal összevetve az akkori létszámokat, a helyzet nem is volt annyira rossz, mint annak idején tűnt. 1994-ben több mint ötmillió sertést, közel egymillió szarvasmarhát és 1,3 millió juhot, valamint 81 ezer lovat tartott a KSH nyilván. Ma a sertéslétszám nem éri el a 3 milliót, a szarvasmarhák és juhok száma 10 százalékkal, a lovaké pedig harmadával kevesebb mint 25 éve volt. 

Az állattenyésztők nem években, hanem generációkban gondolkodnak. 25 év egy generációt ölel fel az emberiség történetében. Lovakból 3-4, szarvasmarhákból 5-6, sertésekből és juhokból 10, tyúkfélékből pedig legalább 15-20 generáció nevelhető fel ennyi idő alatt. Egyik-másik fajtában és hibridben a genetikai előrehaladás egészen lenyűgöző (pl. holstein-fríz), másoknál inkább átlagos és sajnos vannak átlag alatt teljesítők is. 

Kimagasló teljesítmények csak kimagasló elkötelezettségből származnak, így van ez a tenyésztési munkában és a kiállítás-szervezésben egyaránt. A lelkes amatőrökből az évek alatt lelkes profikká váltak azok a vásárhelyiek, akik részt vettek a kiállítás megszervezésében és lebonyolításában. A siker titka a fentieken túl abban is rejlik, hogy minden dolgozó magáénak érezte és érzi a mai napig is a rendezvényt. Nem számolják hány plusz órát dolgoznak a napi tényleges feladataikon túl.

Az Alföldi Állattenyésztési Napokat három személy találta ki: Fekete Balázs, Egyed Béla és Újvári Tibor. Szerették volna megmutatni ország-világnak, hogy Magyarországon is lehet olyan csodálatos tenyészállat-kiállításokat rendezni, mint Észak-Amerikában vagy Nyugat-Európában. Ezen kívül szerették volna felrázni a magyar állattenyésztő társadalmat abból a keserű hangulatból, amibe az ágazat leépülése miatt sodródott. 

Ma már kijelenthetjük: a kitűzött célt a vártnál is jobban sikerült elérni. Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok nemcsak a magyar állattenyésztők, de az egész agrár szakma legnagyobb ünnepe és leglátogatottabb rendezvénye lett. 

A kiállítás fő mozgatórugóját és lelkét úgy hívják: Fekete Balázs. Szerény személyisége, hatalmas munkabírása és szakmai tudása, munkájával kapcsolatos alázata, kollégái iránti tisztelete és embersége a kiállítás méltó példaképévé teszik őt.  

Abban, hogy ma már a 25. kiállításra készülhetünk, a rendezvény megálmodóin és elindítóin kívül jelentős szerepe van a 2004-ben privatizált Hód-Mezőgazda Zrt. tulajdonosainak és a cég vezérigazgatójának, Antal Gábornak. Az ő szakmai elköteleződésük és a fejlesztési források biztosítása nélkül a kiállítás nem fejlődhetett volna oda, ahol ma tart. Reméljük ez a fejlődés még sokáig nem ér véget!

Találkozzunk Hódmezővásárhelyen és ünnepeljük meg együtt ezt a 25 évet! 
Wagenhoffer Zsombor

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Záporeső

Záporeső
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Szép idő

Szép idő
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Szép idő

Szép idő
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Szép idő

Szép idő
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
27 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB