Szakképzés - Jelentős átalakítás előtt az agrárfelsőoktatás

Történelmi lépésre szánta el magát a kormány az agrár-felsőoktatás átalakítását illetően. Régóta viták tárgyát képezte, hogyan lehetne az agrárképzést és – kutatást versenyképesebbé tenni, de igazán nagy jelentőségű döntést eddig nem mert senki hozni. Tavaly decemberben az Emberi Erőforrás Minisztériumban elkészült egy vaskos munkaanyag, amely az agrárképzés átfogó fejlesztési elképzeléseit tartalmazza. A tanulmány egyelőre nem nyilvános, de annyit megtudtunk, célként egyetlen kiemelt ágazati tudásközpont létrehozását jelöli meg. Erre a feladatra a dokumentum szerzői szerint egyedül a Szent István Egyetem gödöllői agrár kampusza alkalmas. A többi 10 egyetem agrárkarát három kategóriába sorolja: önálló intézményként működni képes, a központi egyetem szakmai felügyelete mellett önállóan működni képes, és önállóan működni nem képes, Gödöllőhöz integrálandó csoportokba. 2018-tól a tervek szerint már az új rendszer szerint történik a beiskolázás, tehát sok idő nincs a végleges státuszok és feladatok meghatározására, kiosztására. 

Az előterjesztés nagy vihart kavart az érintett intézmények körében, elindult a lobbizás és a harc az általuk vélt legjobb pozíciók elfoglalására. Mivel hivatalos kormánydöntés még az ügyben nem született, továbbá sok a tisztázatlan kérdés, az év első napjaiban arról kérdeztük az öt meghatározó agrárkar (Keszthely, Debrecen, Kaposvár, Mosonmagyaróvár és Gödöllő) dékánját, továbbá a témában szakmai és politikai szempontból is szakavatott FM államtitkárt, hogy mi a véleményük az agrár-felsőoktatási rendszer átalakításával kapcsolatos kormányzati szándékról. Az államtitkár és az öt oktatási intézmény dékánja közül három készségesen állt rendelkezésünkre, míg a gödöllői kar vezetője, valamint a SZIE rektora nem kívántak lapunknak nyilatkozni. A mosonmagyaróvári kar dékánja a rektorhoz irányított, akitől lapzártánkig nem kaptuk meg a válaszokat kérdéseinkre. A cikket januári lapszámunkban olvashatják.
 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Felhőtlen

Felhőtlen
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
20 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Felhőtlen

Felhőtlen
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Szép idő

Szép idő
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB