Limousin és blonde d'Aquitaine tenyésztők hírlevele - Igyunk fajtáink sikerére!

December 31-én, az óév búcsúztatásakor és január 1.-én az újév köszöntésekor is érdemes inni egy-egy pohárral (a franciák szerint természetesen pezsgővel) a jópár éve felfelé ívelő limousin és blonde d’Aquitaine „tenyésztésszervezés pályafutására”. Ha pedig iszunk – Tisztelt Tenyésztők! – akkor a legjobb az, hogy tulajdonképpen „magunkra és mindannyiunkra iszunk, hiszen a dinamikus fejlődés nagyrészt köszönhető a fajták kedvező piaci megítélésének, a tagjaink kiemelkedő tenyésztői munkájának, és az egyesületi munkában résztvevő, illetve közreműködő szereplőknek egyaránt. Évről évre folyamatosan bővül az egyesületi tevékenység, mely nagyban köszönhető az állami támogatásnak, ami az új feladatok elvégzésével járó többletköltségeket kiegyensúlyozva nagy mértékben hozzájárult, hogy az egyesületi tagdíjakat és szolgáltatási díjakat már 10 éve nem kellett megemelni. 
 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, augusztus 18, 2019
12:00-18:00

Felhőtlen

Felhőtlen
24 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, augusztus 18, 2019
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
24 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, augusztus 18, 2019
12:00-18:00

Felhőtlen

Felhőtlen
26 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, augusztus 18, 2019
12:00-18:00

Szép idő

Szép idő
25 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, augusztus 18, 2019
12:00-18:00

Szép idő

Szép idő
27 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, augusztus 18, 2019
12:00-18:00

Felhőtlen

Felhőtlen
27 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB