Kiállítás - Sertéstenyésztési bemutató a XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon Hódmezővásárhelyen

A megnyitón Antal Gábor, a házigazda Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója a rendezők nevében üdvözölte a jubileumi kiállításon megjelenteket, valamint a díszvendég Szerbia képviselőit, és emlékeztetett arra, hogy a kiállítás ötletgazdái 25 évvel ezelőtt, Egyed Béla, Fekete Balázs és Újvári Tibor voltak. A kiállítás 25 éves történetével kapcsolatban felsorolta a legfontosabb eseményeket, miszerint itt volt először Magyarországon szarvasmarha show bírálat, 2001-ben vezették be a termékdíjat, 2005 óta van termék expo, 2006 óta van a kiállításnak díszvendég országa, és 2007 óta hívják ezt a regionális seregszemlét Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napoknak. Megemlítette, hogy, mint minden évben, most is történtek fejlesztések, új gondozói szállás készült, és fejlesztették a húsmarha és juh férőhelyeket. Ebben az évben 603 kiállító volt jelen, és mintegy 60 000 vendéget vártak, amin belül külön hangsúlyt fektettek a diákok szervezett látogatására. 

A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete beszámolóját és díjazottjainak teljes listáját aktuális lapszámunkban találják.
 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Záporeső

Záporeső
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Szép idő

Szép idő
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Szép idő

Szép idő
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Szép idő

Szép idő
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, augusztus 17, 2018
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
27 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB