Időszerű - Újabb mérföldkőhöz ért a fehérjefüggőség csökkentése

Magyar-német közös kezdeményezés eredményeként Európai Szója Nyilatkozatot írt alá 14 uniós tagország agrárminisztere július közepén. A Brüsszeli Magyar Állandó Képviseleten Ausztria, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Luxemburg, Magyarország, Olaszország, Németország, Románia, Szlovákia és Szlovénia mezőgazdasági minisztere látta el kézjegyével a dokumentumot. A nyilatkozat része annak az európai törekvésnek, amely minimalizálná az unió súlyos fehérjenövényimport-függőségét. Szakemberek kalkulációja szerint ma szinte egész Németországot be kellene vetnünk szójával ahhoz, hogy az unió állattenyésztésének fehérjeigényét önerőből meg tudjuk oldani. Az Európai Unió 2013 és 2015 között éves szinten 36,1 millió tonna szójababot importált. A közösség területén ugyanezen idő alatt 0,43–0,56 millió hektáron termeltek szóját, amiből mindössze 1,85 millió tonna szóját állítottak elő. Miközben szakemberek között komoly vita folyik arról, vajon lehetséges-e a fehérje önellátás, az vitán felül áll, hogy törekedni kell erre.

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, szeptember 25, 2017
00:00-06:00

Szép idő

Szép idő
10 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, szeptember 25, 2017
00:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
11 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, szeptember 25, 2017
00:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
9 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, szeptember 25, 2017
00:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
11 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, szeptember 25, 2017
00:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
10 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, szeptember 25, 2017
00:00-06:00

Felhős

Felhős
10 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB