Arcél - Prof. Dr. Sótonyi Péter

Mosonmagyaróváron született 1954-ben. Az állatorvosi diploma megszerzése után az Állatorvostudományi Egyetem Anatómiai és Szövettani Tanszékén kap megbízást. 1982-től 3 évig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biológiai Intézetének ösztöndíjas aspiránsa. 1985-től ismét az Alma materben, majd 2000-től annak jogutódja, a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Kar Anatómiai és Szövettani Tanszékén folytatja tudományos munkásságát. 2001-től egyetemi tanár, tanszékvezető, majd 2012-től dékán. Nemzetközileg is elismert oktatóprogramok készítésével új alapokra helyezte az állatorvosi anatómia oktatását. Meghatározó szerepet játszott az Állatorvostudományi Egyetem európai akkreditációjának elnyerésében, így az itt szerzett diplomát mindenféle honosítási eljárás nélkül elfogadják. Kezdeményezésére a 231 éves múlttal rendelkező egyetlen hazai állatorvos-képző intézmény 2016 júliusától újra önállóvá vált. Nevéhez fűződik a sikeres „Hetesi szolgálat” bevezetése. A programnak köszönhetően, – mely során a leendő doktorok testközelből megismerhetik a gazdasági haszonállatokat –, újra vonzóvá válhat a vidéki Magyarország az ifjú állatorvosok számára. Számos kitüntetés birtokosa, 2018 februárjában az Év Agrárembere Életműdíj elismerést kapta meg.  
 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Szép idő

Szép idő
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Havas eső

Havas eső
1 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Felhős

Felhős
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Felhős

Felhős
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB