Arcél - Barta Ildikó

1962-ben született a Partiumban található Nagybányán. 1986-ban szerzett mezőgazdasági mérnök diplomát a Kolozsvári Agrártudományi Egyetemen. Ezt követően Románia egyik legnagyobb húsbaromfi telepén dolgozott vezető beosztásban. Az 1989-es romániai forradalom okán kisfiával Magyarországra költözött. 1991-től dolgozik a Haszonállat Génmegőrzési Központban és jogelődjénél, a Kisállattenyésztési Kutatóintézetben. Kiemelkedő szerepet vállalt a régi magyar baromfifajták KÁTKI-ban létrehozott in situ génbankjának kialakításában és fenntartásában az 1990-es évek elejétől. 1998-ban, baromfi- és kisállattenyésztő szakmérnöki oklevelet szerzett a Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Karán. Kiemelkedő tenyésztői munkássága mellett nevét számos hazai és nemzetközi tudományos publikáció, szakcikk és könyv társszerzőjeként is ismerhetjük. A HáGK génbanki tenyésztésvezetőjeként és a régi magyar baromfifajták tenyésztésére 1997-ben létrejött Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesületének (MGE) elnökségi tagjaként a hazai őshonos baromfi tenyésztésszervezés irányítója, és a többi régi haszonállatfajtára is kiterjedő, Géngyűrűként ismert Kárpát-medencei génmentési program egyik fő szervezője. 2017-ben az Alföldi Állattenyésztési Napokon a baromfitenyésztés területén végzett kiemelkedő kutatási, fajta nemesítési és fenntartási tevékenységének elismeréseként Sófalvy Ferenc-vándordíjal tüntették ki. 
 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Szép idő

Szép idő
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Részben felhős

Részben felhős
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Szép idő

Szép idő
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Részben felhős

Részben felhős
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Részben felhős

Részben felhős
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, augusztus 22, 2017
18:00-00:00

Szép idő

Szép idő
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB