Arcél - Bakos Gábor

1977. október 12-én született Dunaújvárosban. Perkátán nőtt fel, középiskolai tanulmányait a székesfehérvári Szent István Mezőgazdasági Szakközépiskolában végezte. 2002-ben Kaposváron szerzett agrármérnök diplomát. Közben 13 hónapot tanult és dolgozott Floridában egy holstein-fríz tenyésztelepen. 2004-ben a Budapesti Gazdasági Főiskolán pénzügyi elemző, 2008-ban Gödöllőn takarmányozási szakmérnök diplomát szerzett. Édesapja is állattenyésztőként dolgozott, így három éves kora óta minden szabadidejét a jószágok közelében töltötte, és már akkor eldöntötte, hogy az ő hivatását viszi tovább. 2002-2004 között a Somogy megyei Mawa Kft-nél volt műszakvezető, 2004-2006-ig a Sano Kft-nél vezető szaktanácsadó, majd 2006-2010 között a Bonafarm Csoportnál szarvasmarha-tenyésztési ágazatvezető volt. 2010 óta a Bos Frucht Agrárszövetkezet állattenyésztési igazgatója és társtulajdonosa. Nős, két fiúgyermek, a 8 éves Gábor és a 6 éves Balázs édesapja, akik már most rajonganak az állatokért, a természetért és a mezőgazdaságért. Bakos Gáborral készült interjúnk teljes egészében szeptemberi lapunk Arcél rovatában olvasható.
 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Today, október 24, 2017
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
9 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, október 24, 2017
06:00-12:00

Felhős

Felhős
8 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, október 24, 2017
06:00-12:00

Felhős

Felhős
9 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, október 24, 2017
06:00-12:00

Felhős

Felhős
9 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, október 24, 2017
06:00-12:00

Felhős

Felhős
9 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, október 24, 2017
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
9 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB