Vezércikk – Összefogás a tenyésztőkért
Az elmúlt hónapban egymást érték a természeti csapások: árvíz, belvíz, jégeső, hurrikán. Pedig milyen szépen indult az év! A földeken ősszel és tavasszal rendben el tudtuk végezni a talajmunkákat, jó termésre voltak kilátások. A gyepek is bőséges hozammal kecsegtettek, igaz a vegetáció két hetes késésben volt a hosszú, hideg tél miatt. Aztán májusban egyre csapadékosabbá, kiszámíthatatlanabbá és zordabbá vált az idő, majd júniusban óriási mennyiségben zúdult ránk az „égi áldás”. A szaktárca július közepén készített összesítése szerint mintegy 130 ezer hektár területet borított el a víz, ebből közel 50 ezer hektár a gyep. Eddig 19 ezer termelő (a SAPS támogatást igénylők több mint egy tizede) jelentett vis maior eseményt, amely 440 ezer hektár területet érint.
Ilyen nehéz időkben különösen igaz a mondás: kétszer ad, aki gyorsan ad! A rendkívüli események okozta károkra tekintettel, a magyar kormány kérte az Európai Unió Bizottságát, hogy adjon lehetőséget a SAPS támogatások 80 százalékának előrehozott kifizetésére. Ezt az előleget október közepétől utalhatja az MVH, összege legfeljebb 137 euró/ha lehet. A kvótatámogatáson felüli, 6-7 Ft/kg kiegészítő tejtámogatáshoz a vártnál hamarabb, novemberben, decemberben hozzájuthatnak majd a termelők. Júliustól a marhaútlevél és marhalevél 500 forintba kerül. Áprilisban az MgSzH akkori elnöke ezen okmányok kiállítási díját egyoldalúan 1500 forintra emelte. Azonnal tiltakoztunk a döntés ellen, amelyet a hivatal új elnöke, kérésünknek megfelelően orvosolt. Sok panasz érkezett hozzánk tenyésztőktől a DNS alapú származás- ellenőrzések rendkívül hosszadalmas ügyintézésével kapcsolatban. Több vonalon futó lobbizásunknak köszönhetően, május végétől érezhetően felgyorsult az eredmények kiküldése és az ilyen jellegű vizsgálatok átfutási ideje 22 napra csökkent.
A magunk részéről is igyekszünk mindent megtenni a kárt szenvedett tagjaink megsegítésére. Koordináljuk a felajánlásokat (takarmány, szállítóeszközök, tenyészállat) és az igényeket. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége saját költségvetéséből 1 millió forintot utalt át júniusban a szaktárca ilyen célra létrehozott államkincstári számlájára azzal a kéréssel, hogy az adomány a bajbajutott állattenyésztőkhöz jusson el. Több tagszervezetünk csatlakozott hozzánk a pénzfelajánlásban, továbbá egyéb kedvezményeket (csökkentett tagdíj, illetve szolgáltatási díjak) adnak tagjaiknak. Levélben kértük a vidékfejlesztési minisztert, hogy rendelet módosítással, az állattartáshoz kapcsolódó gyepterületeket is vonják be a kárenyhítési törvény hatálya alá. A természeti csapások okozta károk minél gyorsabb enyhítése érdekében a kormány a minisztériumok költségvetéséből jelentős pénzeket zárolt. A szaktárcánknál ez 4,3 milliárd forintot érint. E miatt a tenyésztési támogatások költségvetési előirányzatából közel 100 millió forintot vontak el, ami súlyosan érinti az amúgy is alulfinanszírozott tenyésztőszervezetek jelentős részét. Kértük az agrárgazdasági államtitkárt, hogy a jövő évi előirányzat tervezése során pótolják ezt az elvonást, és a tenyésztés-szervezés normális működéséhez szükséges forrást biztosítsák a magyar állattenyésztőknek. A kormány legfontosabb céljai között szerepel a munkahelyek megtartása és újak létrehozása. E cél eléréséhez az állattenyésztés, ezen belül a tenyészállat előállítás fejlesztése alapvető jelentőségű, hiszen munkaigényes ágazatról van szó.
Lapszám, melyben a cikk megjelent:
Magyar Állattenyésztők Lapja - 2010. Július © Magyar Állattenyésztők Szövetsége - Minden jog fenntartva!


