Vezércikk - Kedvező kilátások

Nem mondhatjuk, hogy csendben, békében indult az új esztendő. Az év első napjaitól rég nem tapasztalt nemzetközi nyomás nehezeik a magyar kormányra, hogy változtasson az eddigi gazdaságpolitikáján, továbbá vonjon vissza egyes törvényeket. Persze nem hazánk az egyetlen tagállam, amelyet az Európai Bizottság és a közösség meghatározó gazdasági, politikai döntéshozói egyre élesebben kritizálnak, sőt, megfenyegetnek. Jó lenne, ha ebből a kutyaszorítóból a lehető legkevesebb fájdalom és veszteség árán tudnánk kiszabadulni. Az IMF-fel történő megállapodás nemcsak a magyar kormány elemi érdeke, de az EU és a valutaalapé is, ugyanakkor meg kell érteni azt is, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a feltételeket mi szabjuk meg.


Az EU legtöbb tagállamában gazdasági visszaesésre számítanak 2012-ben. A hazai állattenyésztési ágazatok kilátásai szerencsére nem ennyire rosszak. A jónak mondható tavalyi év után lehet abban bízni, hogy 2012-ben összességében folytatódhat a gazdák jövedelemhelyzetének javulása. Az uniós és nemzeti támogatások összege nagyságrendileg hasonló mértékű lesz, mint 2011-ben volt. Jelen helyzetben ez már önmagában jelentős eredménynek számít! A tavaly kialakult kedvező felvásárlási árak szintje úgy tűnik fennmaradhat, igaz, hogy további áremelkedésre már aligha számíthatunk. A forint gyengülése is jelentős szerepet játszott és játszik a jövőben is a felvásárlási árak alakulásában. A gyenge forint drágítja a külföldről vásárolt alapanyagokat, fékezi az import élelmiszerek beáramlását, növeli a felvásárlási árakat és javítja az export versenyképességét. Röviden: drágul a termelés, de több pénzért is tudunk eladni, miközben a devizában meghatározott exportáraink változatlanok maradnak. A túl gyenge forint (300 Ft/Euro felett) azonban már senkinek sem igazán jó.


A kedvező piaci árak ellenére nem várható a hazai állatállomány érdemleges bővülése. Az állattenyésztés (34%) és növénytermesztés (66%) egymáshoz viszonyított aránya tavaly tovább romlott. Az elmúlt években jelentős számú termelő morzsolódott le, illetve aki talpon tudott maradni, azok nagy része még messze van attól, hogy fejlesztési jellegű beruházásokra tudjon pénzt fordítani. Már az is jó eredmény lesz, ha megáll a sertés és juhlétszám évek óta tartó fogyása. A hatmillió sertés kormányzati célkitűzés elérése távolinak látszik. A gyenge forint miatt a húsfeldolgozók élősertés helyett egyre inkább húst importálnak. A magyartarka és a húshasznú szarvasmarha fajták létszáma a török és más közel-keleti országokból érkező óriási kereslet miatt emelkedésnek indult a közelmúltban. Ez az egyetlen olyan ágazat, amelyben a létszám meghaladja a csatlakozáskor kialkudott támogatási felsőhatárt. A tejhasznú szarvasmarha állomány bővülése nem várható, hiszen a tavalyi tejár-emelkedés ellenére, a tejtermelők még nem tudták kigazdálkodni a két év alatt elszenvedett veszteségeiket. A tej-, és húsfeldolgozók a szűk belpiaci kínálat, a gyenge forint, és a tovább mérséklődő fogyasztói kereslet miatt kettős nyomás alatt lesznek (olcsón nem tudnak vásárolni és drágán sem tudnak eladni).


A kormányfő a remény évének nevezte 2012-őt. Mi állattenyésztők már hosszú ideje reménykedünk abban, hogy a szép időket és sikereket megélt magyar állattenyésztés a helyére kerül a nemzetgazdaságban. A kínai horoszkóp szerint 2012 a sárkány éve, ami jó üzleteket, gazdasági lehetőségeket, sok energiát és szerencsét hordoz magával. Kívánom, hogy minden kedves olvasónknak hozza el mindezt az új esztendő!
Wagenhoff er Zsombor
 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 
Magyar Állattenyésztők Lapja - 2012. Január

Webdesign, Keresőoptimalizálás, Drupal fejlesztés - Macroweb