Vásártér - Kiemelkedő bárányárak
A FAO előrejelzése szerint a juhhús globális termelése 13 millió tonna lehet 2011-ben, nem változik az előző évihez képest. A fejlődő országok kibocsátása várhatóan 0,7%-kal nő, míg a fejlett országoké 3%-kal csökken. A juhállomány fogyása Európában, Észak-Amerikában és Óceániában is megfigyelhető, Afrika néhány országában pedig a szárazság okozta az állatok pusztulását. A világexport kétharmadát adó Óceániában 8%-kal eshet vissza a juhhús előállítása. Ausztrália termelése 554 ezer tonna körül alakulhat az idén, ami 9%-os csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A kisebb kibocsátást elsősorban az okozza, hogy a juhhús magas ára továbbra is az állomány visszaállítására ösztönzi a termelőket. Kínában a juhhús előállításának növekedési üteme lassul, és nem éri el az 1%-ot 2011-ben. A FAO és az EU Bizottság szakértői is a Közösség juhhús termelésének csökkenésével számolnak 2011-ben. Az EU Bizottság tájékoztatása alapján az Unió juh- és kecskehús termelése 868 ezer tonna körül alakul 2011-ben, 0,8%-kal mérséklődik 2010-hez képest. A Bizottság várakozása szerint 2012-ben folytatódik az Unió juh- és kecskehús termelésének leépülése, ugyanakkor az import emelkedhet. A piaci elemzés folytatása aktuális számunkban.
© Magyar Állattenyésztők Szövetsége - Minden jog fenntartva!



