Juhászkampó - Új juh-kecske ENAR rendelet
Sajnos nem jártak eredménnyel a magyarországi kezdeményezések Brüsszelben. Nem sikerült elérnünk a 21/2004. EK rendelet számunkra kedvező módosítását az elektronikus jelölés kötelező bevezetésével kapcsolatban. Ennek következtében az FVM a juh és kecskefélék egységes nyilvántartását és azonosítását a 182/2009. (XII. 30.) rendeletben újraszabályozta, amely 2010. január 1-ejével lépett hatályba. Ez a rendelet a 2010. január 1. után született állatok elektronikus jelölésével kapcsolatos szabályokon kívül más lényeges változásokat nem tartalmaz az eddig érvényben lévő rendelethez képest. A bárányokat és a gidákat továbbra is a tenyésztő, míg a továbbtartásra meghagyott állatokat szövetségünk instruktora kell, hogy megjelölje. A rendelet teljes szövege honlapunkon, elektronikus jelöléssel kapcsolatos érdemi változások pedig januári számunkban olvashatóak.
Lapszám, melyben a cikk megjelent:
Magyar Állattenyésztők Lapja - 2010. Január © Magyar Állattenyésztők Szövetsége - Minden jog fenntartva!



