Juhászkampó - „Egy éves kor előtt nem kell chip” ??
Egy kis történelem:
Az Európai Tanács már 2003. decemberében – mielőtt Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz – döntött a juhok és kecskék kötelező elektronikus jelölésének bevezetéséről (21/2004. EK rendelet), akkor 2008. december 31-ei határidővel, fenntartva annak lehetőségét, hogy ezt az időpontot módosítsák. A Bizottság 2007.11.16-án kelt „a juh-és kecskefélék elektronikus azonosításának megvalósításáról” szóló jelentésének összegzésében a következőket állapították meg:
„A fent említett okokból az elektronikus azonosítás közösségi szintű kötelező bevezetésére vonatkozó végleges időpontról való döntés teljes mértékű igazolása jelenleg nem lehetséges. Ezért a Bizottság azt javasolja, hogy folytassanak átfogóbb eszmecserét az érintett felekkel az egyedi nyomon követhetőség és az elektronikus azonosítás bevezetésének gazdasági hatásairól, mielőtt a 21/2004/EK rendeletben végleges időpontot állapítanának meg.” Ezt követően (egy hónappal azután, hogy az előzőekben említett jelentést közzétették!!) az Európai Tanács döntött a 2007. december 17-én megjelent az 1560/2007. sz. tanácsi rendeletében az elektronikus jelölés 2009. december 31-ei határidővel történő kötelező bevezetéséről. A cikk teljes terjedelmében aktuális számunkban olvasható.
Lapszám, melyben a cikk megjelent:
Magyar Állattenyésztők Lapja - 2010. Június © Magyar Állattenyésztők Szövetsége - Minden jog fenntartva!



