Végre megjelent - 800 millió forint juhok és kecskék elektronikus jelölésére!

A napokban aláírta dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az erről szóló támogatási rendeletet. A juhok elektronikus jelölésének 2010. január 1-bevezetése óta folyamatosan napirenden volt a pluszköltségek támogatását lehetővé tevő rendelet. Az elektronikus jelölés a lassan másfél éve húzódó rendelet megjelenésig mintegy 400 millió forint plusz költséget jelentett a juhtenyésztők számára. A MÁSZ tagszervezete, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége a kezdetektől fogva részt vett a rendelet kidolgozásában, és hónapok óta sürgette annak megjelenését. A VM közleménye szerint az elektronikus jelölés jobban lehetővé teszi az állatszállítmányok és az egyedek egyre nagyobb számban való nyomon követhetőségét és azonosítását.

 

A támogatási kérelmeket szeptember 15. és november 30. között lehet benyújtani. A rendelkezésre álló mintegy 800 millió forint keretet a minisztérium az ÚMVP forrásaiból biztosítja. A támogatást gazdaságonként legfeljebb 2,8 millió forintig, legfeljebb öt éven keresztül azok az őstermelők, egyéni vagy társas vállalkozók, családi gazdálkodók vehetik igénybe, akik juh- vagy kecsketartással foglalkoznak, és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál regisztráltak. A támogatás igénybevételének részletes feltételeit a rendelet megjelenését követően a „Támogatások” menüpontban olvashatják.

Webdesign, Keresőoptimalizálás, Drupal fejlesztés - Macroweb