Támogatják az őshonos állatokat tenyésztő új gazdákat

Augusztus 1-én hatályba lépett a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet módosítása az őshonos és veszélyeztetett állatokat tenyésztők támogatásáról. A módosítás lehetővé teszi azoknak a gazdáknak is a támogatás igénylését, akik 2010. január 1. után kezdtek őshonos és veszélyeztetett állatokat tenyészteni. A támogatási kérelmeket először 2011. szeptember 1. – szeptember 30. között adhatják be a tenyésztők az MVH-hoz, ezt követően pedig 2013-ig minden év április 1. és 30. között. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége már a rendelet módosítás véleményezésekor üdvözölte a kérelembenyújtási időszak évenkénti megnyitását, hiszen ezzel a támogatással remélhetőleg megállítható ezeknek az egyre inkább veszélyeztetett fajtáknak létszámcsökkenése.

A támogatási időszak újbóli megnyitásának egyik fő kezdeményezője a Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete volt, hiszen a 14 őshonos baromfi fajtából 12 helyzete kritikus, és az első támogatási kérelem benyújtási időszakban a baromfifajták lehetséges keretének mindössze 16%-át kötötték le, mert az akkor tenyésztésbe állított elit állományok utólag mégsem kerülhettek a támogatottak közé, mondta dr. Szalay István az egyesület elnöke. Az új évenkénti kérelembenyújtásnak köszönhetően az előzetes adatok szerint a keret akár 30%-át is kihasználhatják, ezzel a forrással pedig a kritikus létszámra csökkent fajták helyzete talán javul.

A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének véleménye szerint belépőként nagy létszámú új szürkemarhát tenyésztőre nem lehet számítani, talán a fiatal gazdáknak nyílik ezzel lehetősége a támogatás igénybevételére. Szintén nem bővül a kettőshasznosítású magyartarkát tenyésztők támogatásigénylése sem, mert akiknek az állatai megfeleltek a törzskönyvi előírásoknak, azok a kérelmeket beadták már az első körben. Az MVH-nak sokkal inkább nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a már beadott kifizetési kérelmek kifizetésére.

A rendelet szövege és a támogatás feltételei a „Jogszabályok” és „Támogatások” menüpontban olvashatók.

Webdesign, Keresőoptimalizálás, Drupal fejlesztés - Macroweb