Mezőgazdasági termelői árak, 2009. október
Mezőgazdasági termelői árak, 2009. október
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 októberében 7,0%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 7,5, az élő állatok és állati termékeké 6,3%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. 2009. január–októberben az agrártermékek termelőiár-szintje 13,9%-kal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 19,8%-os, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,9%-os csökkenéséből adódott.
2009 októberében a gabonafélék termelői ára a 2008. októberinél 4,0%-kal alacsonyabb volt; az olajnövények termelői ára 18,5%-kal esett vissza. A burgonya termelői ára 17,4%-kal nőtt, a zöldségféléké 11,3%-kal mérséklődött.
A gyümölcsök termelői árában 17,5%-os csökkenés mutatkozott. Az időszak értékesítésében legjelentősebb súlyt képviselő gyümölcs az alma, melynek ára 18,3%-kal esett vissza a tavaly októberihez képest. Ugyanebben az időszakban a borszőlő felvásárlási ára 24,2%-kal csökkent.
A vágóállatok termelői ára 2009 októberében 4,4%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten, ami a vágómarha árának 2,5%-os emelkedéséből, illetve a vágósertés árának 8,0 és a vágóbaromfi árának 2,7%-os csökkenéséből adódott. A vágómarha felvásárlási ára 2009 májusáig (351,4 Ft/kg) növekedett, ezt követően folyamatosan csökkent, októberben 309,7 Ft/kg volt. A vágósertés felvásárlási ára februártól júliusig emelkedett (313,0 Ft/kg-ról 340,5 Ft/kg-ra), majd mérséklődni kezdett, októberben már a 300 Ft/kg-ot sem érte el. 2009. októberben az előző év azonos időszakihoz mérten az állati termékek árai 10,6%-kal csökkentek – ezen belül az étkezési tyúktojás termelői ára 5,1%-kal magasabb, a tejé 16,3%-kal alacsonyabb volt.
2009. január–októberben a gabonafélék termelői átlagára 25,1%-kal mérséklődött az előző év első tíz hónapjához képest; a búza ára 26,7, a kukoricáé 19,5%-kal esett vissza. Az ipari növények ára 14,2%-kal lett alacsonyabb. A burgonya ára 5,3%-kal nőtt; a zöldségféléké 7,8, a gyümölcsöké 20,0%-kal csökkent.
A vágóállatok termelői árai 2,2%-kal emelkedtek, ezen belül a vágósertés és a vágómarha ára nőtt (8,3, illetve 8,9%-kal), a vágóbaromfié mérséklődött (5,4%-kal). Az állati termékek ára az év első tíz hónapjában 16,8%-kal visszaesett – a tej ára 24,4%-kal csökkent, a tojásé 5,3%-kal növekedett. Forrá: KSH
© Magyar Állattenyésztők Szövetsége - Minden jog fenntartva!




