Januárban dönthet a Kormány a vidékstratégiáról
Minden várakozást felülmúlt az az érdeklődés, ami a Nemzeti Vidékstratégiát övezte – mondta el Ángyán József a parlament december 28-i ülésén. A parlamenti államtitkár Varga Géza képviselő (Jobbik) kérdésére reagálva hozzátette: a Nemzeti Vidékstratégia társadalmi vitáját, több forduló után, októberben zárták le, novemberben dolgozták fel a beérkezett javaslatokat és ezek alapján decemberben átdolgozták. Tervük szerint januárban a Kormány elé terjeszthető formába öntik az anyagot és amennyiben a kabinet elfogadja azt, akkor még februárban a parlament elé kerülhet. Az országgyűlés politikai vita során véglegesíti a stratégiát és márciusban a törvényhozás dönthet annak elfogadásáról.
A Nemzeti Vidékstratégia tervezetét áprilisban hozta nyilvánosságra a Vidékfejlesztési Minisztérium, s fél éven keresztül zajlott annak széles körű társadalmi vitája, amelyben a Magyar Állattenyésztők Szövetsége is aktívan részt vett. A MÁSz a tárcának és a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának megküldte részletes és konkrét javaslatait az állattenyésztés fejlesztési céljaival és meghozandó intézkedéseivel kapcsolatban.
Ángyán József a stratégia lényegét az alábbiakban foglalta össze: Olyan mezőgazdaságra van szükségünk, amely úgy állít elő jó minőségű, egészséges és biztonságos élelmiszereket, hogy közben megőrzi a tájat, vízbázisaink tisztaságát, a talajok termékenységét, egy élhető világot, és mindezt olyan gazdálkodási rendszerekben teszi, amelyek munkát, megélhetést adnak a lehető legtöbb vidéki ember számára. Ez az agrármodell a kis és közepes családi gazdaságok meghatározó szerepére épül, mely nemcsak az európai agrármodellnek alapja, hanem egyúttal a hazai hagyományos agrárgazdálkodásban is ez a modell volt a meghatározó.
© Magyar Állattenyésztők Szövetsége - Minden jog fenntartva!



