Árutermelés magyar tenyészállatokkal
Az egykor és még ma is világhíres magyar tenyészállatok száma olyan mértékben lecsökkent, hogy egyre több fronton veszítünk a piacok megszerzéséért folytatott harcban és válunk teljesen kiszolgáltatottá az állati-termék előállításban. A hazai tenyészállat-előállítás és utánpótlás drámai mértékben összezsugorodott. Meg kell teremteni nemzeti önrendelkezésünket az élelmiszer-előállításban és ezt idehaza tenyésztett, magyar tenyészállatokra kell alapozni – hangsúlyozta a Vidékstratégia vitanapján elhangzott beszédében Wagenhoffer Zsombor a Magyar Állattenyésztők Szövetsége ügyvezető igazgatója. Cikkünkben a beszédből készített összefoglalót olvashatják.
A magyar kormány egyik kiemelt célja kell legyen az ország mezőgazdaságának, benne az állattenyésztésnek talpra állítása. Több mint húsz éve tart az állattenyésztésünk leépülése és ez idő alatt nemcsak a külső, de a belső piacainkat is jórészt elveszítettük. A II. világháború után több haszonállatunk volt, mint napjainkban! Kiszolgáltatottá váltunk nemcsak cukorból, hanem tenyészállatokból is! Miközben sokat beszélünk az import élelmiszerekről, soha nem látott méreteket ölt a külföldi genetika importja, más országok tenyészanyagának beáramlása, valamint a hízó-, és vágóállatok behozatala. Tejtermékekből, sertéshúsból és tojásból nettó importőrök vagyunk évek óta, és ha így folytatjuk, rövid időn belül baromfihúsból és marhahúsból is hasonló helyzetbe kerülünk.
Nemzetbiztonsági kérdés
A magyar mezőgazdaság, benne az állattenyésztés természeti adottságai 15-18 millió ember táplálására nyújtanak lehetőséget, ezzel szemben ma nem vagyunk képesek 10 millió honfitársunk élelmiszer szükségletét sem előállítani! Az élelmiszertermelés, ideértve az állati termékek előállítását, messze nem egy szűk társadalmi réteg megélhetési forrása, hanem nemzetbiztonsági érdek. A víz, a termőföld, az erdő és vadállomány védelme mellett nemzetbiztonsági kérdésként kell kezelni a honi tenyésztés eredményeinek megőrzését és helyzetének erősítését. Ez vonatkozik valamennyi hazánkban tenyésztett fajtára, legyen az őshonos vagy nem őshonos, amelyet magyar tenyésztők nemesítenek és ezáltal egyedi, magyar minőséget képviselnek.
Tenyésztés-szervezési rendszer megerősítése
Vissza kell szereznünk belső piacainkat! Újra önellátóvá kell válni az állati termékekből, miközben nem szabad elveszítenünk a kemény munkával megszerzett külföldi piacainkat sem. A magyar állati termék-előállítást (hús, tej, tojás termelésnek) elsősorban hazai genetikára kell alapozni. Ehhez a nemzetközi viszonylatban is előremutató, ám az utóbbi években erősen meggyengült és meggyengített tenyésztés-szervezési rendszerünket meg kell erősíteni. Ha ez nem valósul meg, akkor a semmibe vész a több száz éves magyar tenyésztési munka, sok ezer család sorsa pecsételődik meg, leigázott gyarmati sorba süllyedünk a tenyésztés és árutermelés területén. Célként kell kitűzni, hogy az árutermelés minél nagyobb arányban magyar tenyésztő által előállított magyar tenyészállattal történjen, ne külföldivel. Ezzel értékes munkahelyeket tartunk meg, illetve teremtünk újakat, növeljük az ágazat termelési és hozzáadott értékét, csökkentjük élelmiszer és tenyészállat függőségünket, továbbá egészséges, egyedi MAGYAR MINŐSÉGET fogunk tudni előállítani.
Fejlesztési programok kellenek
Nem hiányozhat a stratégiai célok közül a gyepre alapozott állattartás (húsmarha és juh, kecske tartás) fejlesztése vagy inkább megmentése, amelyre nemzeti programot kell kidolgozni. Célként kell kitűzni a sertéságazat integrációjának erősítését. A magyar sertéságazat jövőjét ugyanis elsősorban a sertéstenyésztők és sertéstartók együttműködése vagy együtt nem működése határozza meg. Történelmünk során már sokszor bizonyítottuk, hogy egyedi és kiváló minőségű élelmiszert vagyunk képesek előállítani. A vérünkben van az őseinktől örökölt különleges állattenyésztési képesség. Az oly sok nehézséget okozó individualista, kreatív gondolkodás a tenyésztésben inkább előny, amit közös akarattal az ország javára fordíthatunk. Nekünk elsősorban a különleges, egyedi minőségű termékek előállítását és nem a tömegtermelést kell megcéloznunk. Ezt is rögzíteni kell a stratégiában!
Kérjük a magyar kormányt, hogy e célunk megvalósításában legyen segítő partnerünk! Tegyünk együtt annak érdekében, hogy a magyar állattenyésztésnek ne csak dicső múltja, hanem jövője is legyen!
Forrás: MÁSZ
© Magyar Állattenyésztők Szövetsége - Minden jog fenntartva!


