A Kormány 1150/2019. (III. 25.) Korm. határozata a Nemzeti Földügyi Központ létrehozásáról

Megjelenés időpontja: 
2019. 03. 27.

Az  államigazgatási szervezetrendszer működési hatékonyságának növelése, illetve a  földügyi igazgatási feladatok egy kézben való összpontosítása érdekében szükséges hatáskör-átcsoportosítással összefüggésben egyetért azzal, hogy

a) az agrárigazgatáshoz szükséges államigazgatási és kapcsolódó állami feladatokat,

b) az agrár- és földügyi szakigazgatási rendszerek, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó vagyon-nyilvántartási rendszer működtetését,

c) a Nemzeti Földalapba tartozó földek feletti tulajdonosi jogok gyakorlását,

d) az osztatlan közös tulajdonban álló földek megosztási eljárásával összefüggő feladatok koordinálását országos hatáskörű szervezet lássa el;

2019. július 1-től

Kormány egyetért a  Nemzeti Földalapkezelő Szervezet átalakítás útján történő megszüntetésével, azzal, hogy a  Nemzeti Földalapkezelő Szervezet általános jogutódja az NFK, a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. megszűnésével és feladatai NFK általi átvételével, Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztályából a Mezőgazdasági Távérzékelési és Helyszíni Ellenőrzési Osztálynak és a  MePAR Fejlesztési Koordinációs és Üzemeltetési Osztálynak az NFK-ba való beolvadásával, azzal, hogy e beolvadásos kiválással beolvadó osztályok jogutódja

Időjárás

Budapest

Today, április 21, 2019
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
10 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, április 21, 2019
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
7 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, április 21, 2019
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
9 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, április 21, 2019
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
10 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, április 21, 2019
06:00-12:00

Szép idő

Szép idő
9 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, április 21, 2019
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
7 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB