STAFÉTA: INFORMÁCIÓ KÉZRŐL KÉZRE!

Idén 26. Alkalommal rendezik meg az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat Hódmezővásárhelyen, május 9-11. között. Ennek kapcsán Dr. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár Antal Gábortól, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatójától kérdezett.

Dr. Feldman Zsolt: Évről évre nő a népszerűsége belföldön és külföldön egyaránt a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiálítás és Vásárnak, mit gondol mi a sikerük titka? 

Antal Gábor: Azt szoktam mondani, hogy a siker a kiállítókon múlik. 

Olyan tenyésztők és olyan cégek mutatkoznak be Hódmezővásárhelyen, akik szem előtt tartják, hogy ez elsősorban egy szakmai rendezvény, melyet az állattenyésztésben dolgozó szakemberek hoznak létre a saját és kollégáik szakmai fejlődése érdekében a célból, hogy a résztvevők tanulni tudjanak egymás példáiból, sikereiből. Ugyanakkor a három nap alatt arra is van alkalom, hogy őszintén beszéljünk az adott ágazat nehézségeiről, buktatóiról is. 

Amit óriási előnynek tartok a többi kiállításhoz képest, hogy van egy olyan rendezői csapatunk, akik 26. éve követni tudják a legelején lefektetett alapelveket. Ez lesz a 15. kiállítás, amit már a Hód-Mezőgazda mint magántulajdonba került cég rendez a MÁSZ együttműködésével, ami azt bizonyítja, hogy a kiállítást az új tulajdonos is fontosnak tartja továbbra is finanszírozni, fenntartani. Sőt az eredményes állattenyésztéshez szükséges növénytermesztési gépek, eszközök is bekerültek a szarvasmarha, sertés, ló, juh és baromfi ágazatok teljes vertikuma mellé. 

 A kiállítás fő jelszava kezdettől fogva a szakmaiság, ami miatt az ide érkezők új ismeretekkel, hasznos tapasztalatokkal tudnak távozni.

Idén is ezt szeretnénk elérni.  

 

A következő részben:

Antal Gábor – Kulik Zoltánhoz, a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatójához intézett kérdése:

„Hogyan ítéli meg a magyar állattenyésztés helyzetét, milyen nagyobb kihívások előtt állunk a jövőben?”

 

Időjárás

Budapest

Today, július 23, 2019
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, július 23, 2019
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
20 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, július 23, 2019
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
19 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, július 23, 2019
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
19 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, július 23, 2019
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
19 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, július 23, 2019
06:00-12:00

Szép idő

Szép idő
19 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB