Már a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis

Jelentős gazdasági károkat okozhat Magyarországnak az afrikai sertéspestis, amennyiben természetes úton vagy emberi felelőtlenség miatt bekerül a régió fertőzött országaiból - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az M1-nek.

    Ismertette, hogy a kór emberre nem veszélyes, de az érintett országokkal szemben jelentős bevételkiesést okozó kereskedelmi korlátozások lépnek életbe. Az afrikai sertéspestis a balti államok mellett Ukrajnában is megjelent, az elmúlt hónapban pedig Csehországban is észlelték -tette hozzá. Már a magyar határtól sincs messze, tőlünk alig 20 kilométerre, Beregújfalunál mutatták ki a vírust.

Bognár Lajos hangsúlyozta, hogy a vaddisznók révén természetes úton is Magyarországra juthatnak a kórokozók, de az illegális kereskedelem is segítheti a terjedést. Az afrikai sertéspestist gyógyszeresen nem lehet kezelni, fertőzés esetén az egész állományt le kell ölni, a telep körül megfigyelési zónát jelölnek ki és a vadállományt is fokozottan figyelik az érintett területeken - közölte a helyettes államtitkár. A megbetegedett állatok étvágytalanok, belázasodnak, testükön vérzések jelennek meg és szinte kivétel nélkül elhullanak - ismertette. 
    A helyettes államtitkár kiemelte, hogy az állatorvos azonnali értesítése nem csupán jogszabályi kötelezettség, hanem az állami kártérítés feltétele is. A sertéstartóknak emellett meg kell akadályozniuk azt is, hogy a külterületen tartott disznók vadakkal érintkezhessenek és élelmiszerhulladékkal sem szabad etetni őket - tette hozzá.

A Nébih összeállított egy 11 pontos listát, ami a betegség megelőzésének szempontjából fontos tanácsokat sorol fel, és egy 12 pontos listát, amelyet a vadászoknak érdemes betartaniuk. A tanácsok, illetve az ASP-vel kapcsolatos további információk a Nébih honlapján találhatók.

 

Időjárás

Budapest

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Felhőtlen

Felhőtlen
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
20 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Felhőtlen

Felhőtlen
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Szép idő

Szép idő
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, augusztus 23, 2017
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB