Kiszorulhatnak az import tejek

Az UHT-tejek január elsejétől öt százalékra csökkenő áfájának köszönhetően az import tejnek lényegében ki kellene szorulnia a magyar piacról - hangsúlyozta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára

Feldman Zsolt a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács VIII. Tejágazati konferenciáján rámutatott, hogy a friss tejnél a korábban bevezetett öt százalékos áfa áttörést hozott, nőtt ugyanis a hazai tej aránya a boltok polcain, és ugyanez várható a tartós tejeknél is.

Az államtitkár megemlítette, hogy az egy főre jutó hazai tejfogyasztás az uniós átlagot közelíti, és az áfa-csökkentések utáni többletforgalom miatt akár a fölé is kerülhet. Megjegyezte, hogy vaj- és sajtfogyasztásban még van potenciál a növekedésre, hiszen a magyar vajfogyasztás ötöde, a sajté harmada a németországinak.

Feldman Zsolt elmondása szerint, hogy az uniós tejkvóta kivezetése utáni válságot maga mögött tudhatja a tejágazat. Ismertette, hogy a támogatások révén a hazai tehénállomány stagnál, ugyanakkor a tejtermelés nőtt, ami egyértelmű hozamnövekedést jelent. Hozzátette: a 2012-2017 közötti 10 százalékos növekedés egyrészt a magyar szarvasmarha állomány kitűnő genetikájának, másrészt a takarmányozás minőségi javulásának köszönhető.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a pozitív folyamatok ellenére Magyarország régiós sereghajtó lett a nyerstej felvásárlási árában. Álláspontja szerint a tej ára a literenként 90 forint feletti biztonságos zónában van, de jó lenne három számjegyűvé tenni, és tej beltartalmát tekintve is van hová fejlődni.

Feldman Zsolt elmondta, hogy 2027-ig a világ tejtermelése 27 százalékkal nőhet, miközben a tejfogyasztás is jelentősen emelkedni fog, elsősorban a fejlődő országokban. Tartós keresleti piac várható, ami áremelkedést hozhat a világpiacon - fűzte hozzá. Úgy vélte, a hazai tejtermelőknek a hozzáadott érték növelése lesz a kulcs, mert a számukra elérhető európai piacon a sajtok, a desszertkészítmények, a csecsemőtápszerek, a pizza- és sütemény alapanyagok kereslete fog leginkább erősödni.

(Forrás:MTI)

Időjárás

Budapest

Today, december 12, 2019
09:00-12:00

Felhős

Felhős
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, december 12, 2019
09:00-12:00

Szép idő

Szép idő
4 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, december 12, 2019
09:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
4 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, december 12, 2019
09:00-12:00

Felhős

Felhős
4 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, december 12, 2019
09:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
5 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, december 12, 2019
09:00-12:00

Felhős

Felhős
3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB