Agrárium 2019

Ki gyógyítja majd haszonállatainkat?

Lapunk tavaly áprilisi számában állatorvosokat kérdeztünk arról, hogy a haszonállat praxisnak milyen esélyei, lehetőségei vannak a hobbiállat-gyógyítás árnyékában. Az állattenyésztők által gyakran lódoktornak becézett kollégák egybehangzóan megállapították: nem sok, hiszen fűtött, steril rendelőkben, kötött munkaidőben sokkal kényelmesebb dolgozni, mint hajnalban vagy éjjel a hideg, nyirkos vagy meleg és poros istállókban, nem beszélve a munka anyagi oldaláról. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy a 2016-tól újra önálló Állatorvostudományi Egyetemen hogyan látják ezt a kérdést és mivel próbálják a hallgatókkal megszerettetni a haszonállat gyógyászatot. Ózsváry László, az egyetem oktatási rektorhelyettese válaszolt kérdéseinkre.

A haszonállatokhoz értő szakemberek képzése fontos stratégiája egyetemünknek – nyilatkozta Ózsvári László. Az Állatorvostudományi Egyetem oktatási rektorhelyett ese elmondta: a munkaerőpiac igényeinek megfelelően az egyetem mind a graduális, mind a posztgraduális képzés területén kiemelten kezeli a haszonállat-gyógyászat kérdéskörét, és törekszik az oktatás és a vállalati szféra, a gyakorlati munka közötti minél szorosabb kapcsolat megteremtésére.

Az állatorvosképzés célja ma is az, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik az állatorvosi hivatás bármely területén megállják a helyüket. Kezdetben a hadászati szempontból stratégiai jelentőségű lóállomány egészségvédelme állt az állatorvoslás homlokterében, később a súlypont fokozatosan az élelmiszertermelő állatokra helyeződött . Bár az utóbbi 25 évben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kedvtelésből tartott állatok, az elmúlt 10 évben a szakma fi gyelme az élelmiszerlánc biztonsága felé fordult. Az állatorvosok tevékenységükből kifolyólag az élelmiszer-előállítás középpontjában állnak, ami abban is megnyilvánul, hogy a hazai egységes élelmiszerlánc-felügyelet a korábbi állat-egészségügyi szolgálatból nőtt e ki magát. A jelenleg hatályos élelmiszerlánc törvényt állatorvosok alkották. Kiemelt cél, hogy a praktizáló állatorvosok igényeihez igazodó, folyamatosan megújuló ismeretanyagot biztosítson az egyetem a hallgatóknak, növelve a frissen végzett diplomások azonnali munkavégzésre való alkalmasságát.

Teljes interjú a megújult MÁL januári számában. http://www.allattenyesztok.hu/mal/elofizetes

 

Időjárás

Budapest

Today, február 20, 2019
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
4 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, február 20, 2019
06:00-12:00

Szép idő

Szép idő
-1 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, február 20, 2019
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, február 20, 2019
06:00-12:00

Szép idő

Szép idő
3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, február 20, 2019
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, február 20, 2019
06:00-12:00

Szép idő

Szép idő
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB