Késik az új KAP bevezetése - Még legalább három évig marad ez a támogatási rendszer

Egyre nyilvánvalóbb, hogy 2022 előtt nem indulhat el az új uniós agrártámogatási rendszer, ami most inkább jó hírnek tűnik, hiszen a már megszokott és bevált támogatási jogcímekkel tervezhetnek a gazdák még legalább 3 évig.  

A késlekedésnek több oka is van. Egyrészt még sohasem indult el pontosan időben az új KAP, másrészt az EU költségvetésének elfogadására nagy valószínűséggel az új Európai Parlament és az új Bizottság megalakulását követően kerülhet sor, továbbá a Brexit tárgyalások lezárása sokkal tovább tart, mint azt előzőleg bárki is gondolta. Az új KAP véglegesítésére és a jogszabályok elfogadtatására csak ezek után kerülhet sor. És akkor még nem beszéltünk a Bizottság és a tagállamok, valamint a tagországok egymás közti vitáiról, amelyek még messze nincsenek lezárva.

A Bizottság májusban rukkolt elő azokkal a számokkal, amelyeket a tagországok inkább tekintenek tárgyalási alapnak, mint kőbe vésett sarokszámoknak. Azóta ezt az előterjesztést az érdekeiktől és vérmérsékletüktől függően nagyon sokan szedték ízekre és kritizálták a tagországok kormányai, szakmai szervezetei.

Az új KAP legvitatottabb pontjai:

1. Az új KAP költségvetési keretét folyó áron 5, változatlan áron 12,5 százalékkal csökkentené a Bizottság. Erre a testület szerint a migráció, a klímaváltozás és a Brexit miatt van szükség.

Ezt a csökkentést olyan globális makrogazdasági környezetben hozná meg a Bizottság, amikor a legnagyobb szereplők (Kína, USA) az agrárgazdaságuk fejlesztésével vannak elfoglalva. Magyarországon szakértők szerint legalább 1000 milliárd forint értékű fejlesztési igény van az ágazatban, miközben az ÁTK kötelezettségvállalása alig éri el a 110 milliárdot.

Több tagország - köztük hazánk is - jelezték, hogy készek a befizetéseik növelésére annak érdekében, hogy az új kihívások kezelésére fordítandó pénzeket ne a kohéziós alapból és az agráriumtól vegyék el.

2. Capping: 60 ezer euró felett a támogatásokat fokozatosan csökkentenék,100 ezer euró felett pedig nem lenne kifizetés. Figyelem: az összegbe a Bizottság nemcsak a területalapú, de minden egyéb közvetlen támogatást is beleért!

Magyarország volt az első, amely egyfajta cappinget már 2014-ben bevezetett, amikor az 1230 ha feletti területekre az alaptámogatás kifizetését megszüntette és az így elvont évi mintegy 20 milliárd forintot az állattenyésztőknek átcsoportosította. A Bizottság által tervezett támogatás csökkentés azonban ennél sokkal drasztikusabb, ami súlyos károkat okozna a mezőgazdasági üzemeknek, miközben a termelési szerkezetben hatalmas és a globális folyamatokkal ellentétes, a versenyképességet rontó átrendeződést indítana el. A munkabérek és közterheik egy részével csökkenthető az elvonási alap, de ezek részletei még nem ismertek.

3. A tagállamok nagyobb szabadságot kapnak a társfinanszírozáshoz. Ez a tagállamok között a politikai célok és a gazdaság teherbíró képességének függvényében jelentős támogatási szintkülönbségeket tud majd okozni és a régiók konvergenciája helyett azok egymástól való eltávolodását eredményezheti. Fontos lenne a társfinanszírozás abszolút mértékében egy plafont megállapítani.

4. Szigorodó és sokasodó környezetvédelmi és állatjóléti előírások. Amennyiben ezek többletköltségét nem térítik meg, az öngólt jelent az európai termelőknek, hiszen a harmadik országokból bejöhetnek olyan termékek, amelyek előállítása során nem kellett ilyen feltételeknek megfelelni. A Bizottság gondolkodása nagyon furcsa, ugyanis szerintük a szigorú feltételek mellett előállított termékek inkább versenyelőnyt jelentenek a jobb minőségük okán. Ez akkor lenne igaz, ha az emberek a minőség és nem az ár alapján döntenének.

Időjárás

Budapest

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Szép idő

Szép idő
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Havas eső

Havas eső
1 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Felhős

Felhős
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, december 12, 2018
00:00-06:00

Felhős

Felhős
2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB