Kéknyelv betegség: vége a vektormentes időszaknak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), mint illetékes hatóság a rendelkezésére álló entomológiai vizsgálatok eredményei alapján Magyarország teljes területére a kéknyelv betegség szempontjából szezonálisan kórokozóátvivő-mentes időszak végét 2016. április 21-ében határozta meg.

A döntés által leginkább érintett törökországi exporttal kapcsolatban a vektormentes időszakot követő eljárásra vonatkozóan az alábbi tájékoztatást adta a hivatal:

Tekintettel arra, hogy a török hatóság nem informálta a magyar állat-egészségügyi hatóságot a vektormentes periódus befejeződése után követendő eljárásról, ezért a betegségre fogékony állatokból álló szállítmányoknak a törökországi határállomáson történő átjutása jelenleg nem biztosított. A kitöréssel érintett 9 megyéből Törökországba a vektormentes időszakot követően nem indíthatók szállítmányok sem tenyészetből sem gyűjtőállomásról. A kéknyelv betegséggel nem fertőzött megyékből a záradékolás és indítás kizárólag a kereskedő saját felelősségére, felelősségvállalási nyilatkozattal történhet.

A bulgáriai bőrcsomósodáskórral kapcsolatos korlátozó intézkedések miatt a török hatóság határozatlan időre felfüggesztette a Capitan Andreevo (Kapikule) határállomáson a szarvasmarha szállítmányok beléptetését. Egyúttal a Royal Haskovo pihentetőállomáson pihentetett szarvasmarha szállítmányok valamennyi török határon való beléptetését megtiltotta. A Törökországba tartó szállítmányokat minden esetben vektorellenes védelemben kell részesíteni és ezt igazolni szükséges.

Azok a szállítmányok, amelyek belépnek Sztrana Zagora, Haskovo vagy Plovdiv régió területére és valamilyen ok miatt a bolgár vagy a török hatóság részéről visszafordításra kerülnek, Magyarországra nem fogadhatók vissza! A fentiek miatt szarvasmarha szállítmányok záradékolása Törökországba csak a kereskedő saját felelősségére, felelősségvállalási nyilatkozattal történhet.
Javasoljuk alternatív útvonalak keresését, annak figyelembe vételével, hogy Görögország Törökországgal határos prefektúrái is korlátozás alá esnek a bőrcsomósodáskór miatt.

A bőrcsomósodáskórral kapcsolatos állat-egészségügyi és kereskedelmi tudnivalók naprakészen elérhetőek a Nébih honlapján.

Időjárás

Budapest

Today, február 29, 2020
04:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
-3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, február 29, 2020
04:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
-3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, február 29, 2020
04:00-06:00

Felhőtlen

Felhőtlen
-3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, február 29, 2020
04:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
-3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, február 29, 2020
04:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
-3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, február 29, 2020
04:00-06:00

Felhőtlen

Felhőtlen
-3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB