Jó kancát tenyészteni és továbbnemesíteni – ez az igazi siker titka

PA Gazsi (Gazal Al Shaqab x Memphis NA)

Egy Amerikában élő magyar lótenyésztő gondolatai

Összeállította: Dr. Kummer Luca

 

Dr. Merchenthaler István professzor Hercegszántón nevelkedett. 1974-ben kapta meg orvosi diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, melyet követően az egyetem berkein belül biológiát kutatott és anatómiát tanított. 1981-ben kapott meghívást az Észak-Carolinai Egyetemtől, így feleségével és gyermekeivel három évre kiköltöztek az USA-ba. Hazatérésük után 1988-ban egy újabb meghívásnak köszönhetően ismét útra keltek, azóta kint élnek az Egyesült Államokban. Jelenleg a Maryland Egyetem (Baltimore) oktató-kutató professzora. Mellette sikeres arab telivér-tenyésztő, akinek a kezei között megannyi, nemzeti és nemzetközi versenyeken és kiállításokon eredményesen szereplő csikó jött a világra.

 

Gyökerek

A lovak iránti szeretetem korai gyermekkoromban már megmutatkozott. Hercegszántón órákig képes voltam nézegetni a szomszéd lovait. A legmélyebb hatás mégis akkor ért, amikor 10 éves lehettem, és a hercegszántói könyvtár egyik kötetében egyszer csak megpillantottam egy képet egy szürke csődörről. Arab kantárral és nyereggel volt felszerelve. Nem hittem a szememnek, hogy létezik ilyen gyönyörűség a világon. Furcsa feje volt: óriási szemekkel, keskeny szájjal, hosszú, magasan tűzött, elegáns, ívelt nyakkal. Különösöen a széles homloka, homorú orrháta (csukafej – a szerk.) volt rám nagy hatással. Én ilyet Hercegszántón sosem láttam. A lovak zöme, akiket ismertem, nonius volt. Akkor, abban a pillanatban elhatároztam, hogy addig nem akarok meghalni, míg egy ilyen lovam nem lesz. Harminc évet vártam, míg az álmaim kezdtek valóra válni.

Körülbelül 30 évvel ezelőtt a feleségem, Ágnes vett nekem egy arab kancát. Kezdetben csak lovagoltam, de hamar rájöttem, hogy tenyészteni is szeretnék. Kerestem egy olyan nevet a farmunknak, melynek magyar vonatkozása van, így született meg a Pannonia Arabians.

Elejétől fogva az volt a célom, hogy olyan egyedeket tenyésszünk, melyekben megvan minden arab lóra jellemző tulajdonság: szépség, elegancia, és egyben jó atléták is, vagyis kiváló felépítéssel rendelkezzenek. Sok év munkájának gyümölcseként született meg PA Marco, akiről Howard Kale, Jr. (nemzetközileg elismert tenyésztő) így írt: „Mindig örömmel tölt el, ha egy ló a szépsége mellett kiváló sportoló is.”

 

A siker titka

Mint tudjuk, vannak átlagos, jó, kiváló és sikeres tenyésztők. Néha az utóbbi kettő párosul. A sikert könnyebben el lehet érni, mindössze pénz kérdése. Azt gondolom, hogy a jó tenyésztőnek gyökeresen ismernie kell az arab lovat és történelmét, olvasni, tanulni kell, kiállításokra kell járni, és látni kell, mely vonalak a sikeresek, és melyek hoznak hibákat. Mindemellett pedig az egyik legfontosabb, hogy a kancáink jók legyenek. Jó kancát lehet venni, mint említettem, ez csak pénz kérdése. De tenyészteni, az más:

jó kancát tenyészteni és továbbnemesíteni – ez az igazi siker titka.

Ezenkívül ott az emberi tényező: képesek vagyunk-e a megfelelő párokat megtalálni? Ha okosak vagyunk, tudjuk, hogy a kancánknak mely tuljdonságait szeretnénk javítani, és melyek azok, amiket meg kell őriznünk. A tenyesztés egy nagyon bonyolult tevékenység, amely komoly tudást, munkát és szerencsét kíván, de valószínűleg születni is kell rá.

 

Én minden este lefekvés előtt olvasok az arab lovakról, és formálom a terveimet: kit kivel fedeztetek legközelebb, és miért. Kezdőként, majd később is, kiállításokon győztes méneket használtam a programomban. Nyilvánvalóan azért lettek ők a győztesek, mert jók voltak, többnyire a legjobbak, de a győztesek zöme nem lett a legjobb tenyészállat, vagyis attól, hogy jól szerepelt a kiállításon, egyáltalán nem volt biztos, hogy ő is lesz a legjobb partner a kanca számára. Persze azt is el kell fogadni, ha eladásra tenyésztünk, a vevők nagy része a győztes egyedek csikóit keresi. Az igazán nagy tenyésztők kialakítják a saját programjukat, és olyan lovakat nemesítenek, hogy ha rájuk nézünk, tudjuk, ki tenyésztette őket. Ez évtizedeket igényel, tehát ha valaki ilyen szeretne lenni, annak korán bele kell vágni az lótenyésztésbe.

Egy másik alapvető tulajdonsága egy jó tenyésztőnek, hogy szerény legyen. Legyen nyitott a kritikára és javaslatra, de legyen kissé makacs és kitartó is.

A kancák száma is fontos. A statisztikai valószínűsége, hogy valami jót fogunk elérni, a számoktól is függ. Ugyanakkor a lótenyésztés nem olcsó játék. Nyilvánvaló, hogy a gazdagabbaknak, a sejkeknek vagy a támogatott állami méneseknek nagyobb az esélyük a sikerre, mint a kis tenyésztőknek,

de az az igazán irigylésre méltó, ha valaki kis létszámú állománnyal ér el komoly eredményeket.

 

Tehát jó tenyésztőnek lenni hosszú folyamat. Napokat, heteket tervezünk, és 11 hónappal később vagy sírunk, vagy nevetünk – többnyire sírunk. De nem adjuk fel, tanulunk az egy évvel korábban ejtett hibákból, és megpróbálunk javítani rajtuk. Ez így megy évekig, és gyakran előfordul, hogy sohasem hozza meg a kívánt eredményt. A ló egy biológiai lény, és bármennyire is okosan és logikusan tenyésztünk, sok a biológiai oldal, amit nem láthatunk, vagy ha látunk is, nem kontrollálhatunk.

 

 

Piaci lehetőségek

Az arab ló tenyésztése világszerte hanyatlóban van, kivéve a Közel-Keletet. Ők az elmúlt két évtizedben megvették a világ legjobb lovait, és ma ők uralják a piacot. Úgy tűnik, a magyarországi arabló-tenyésztés is nagy bajban van. Bábolna nemzeti kincs, azonban ma már az amerikai tenyésztők zöme nem is ismeri, csak néhányan tudnak El Nabila B-ről (bábolnai tenyésztésű, fiatal korában Brazíliába értékesített, mára világhírű arab telivér mén – a szerk.).  A magyarországi arabló-tenyésztőkkel sajnos szegényes a kapcsolatrendszerem. Gazsi spermája Bábolnán van, és az elmúlt 2-3 esztendőben született is utána néhány csikó, de ezen túlmenően 1-2 tenyésztőt ismerek csak, és velük sem szoros a kapcsolat.

Azt gondolom, hogy a számítógép és az internet – annak ellenére, hogy hatalmas lehetőséget is rejt magában – valójában negatívan hat a lótartásra. A fiatalok az okostelefonjaikhoz ragadnak, nem érdekli őket semmi más. Ez tragédia, mert akiknek lovaik vannak, azok kötelességet, felelősséget is tanulnak. Zárójelben említeném, hogy nekem az elmúlt 30 év alatt sohasem volt segítségem, hacsak nem kellett elutaznom valahova néhány napra. Ez a kötelességem, és bármennyire is furcsa, szeretek istállót takarítani…

Az elmúlt évtizedekben kialakult valami érthetetlen nézet az arab lovakról: túlságosan aktívak, makacsok, rakoncátlanok, nem lehet őket sikerrel trenírozni, másra nem jók, csak távlovaglásra. Kétség kívül vannak ilyen egyedek, ezeket nem szabadna a tenyésztésbe bevonni. Véleményem szerint népszerűsíteni kellene az arab lovat, és nevelni az embereket. Be kell mutatni, milyen is egy szép arab telivér, és mi mindenre használható!

 

Pillanatok az életünkből

Az első kancánkban (WN Taste O’Honey - Bluespruce Tanzeer x WN Miel; An Malik után) egyiptomi és spanyol vonalak keveredtek: szép feje, óriási szemei és erős testfelépítése volt. Honey, amíg nálunk volt, négyszer ellett, és csodálatos csikókkal ajándékozott meg bennünket. Az egyik kancacsikója PA Soholina (Soho Carol x WN Taste O’Honey) – akinek a nevét a vevő megváltoztatta Sohos Honey Serenade-re – később különösen jó utódokat adott új tulajdonosának, és kiváló halter ló is volt.

Igazi öröm az embernek, amikor az általa tenyésztett lovak nemcsak szépek, sikeresek, hanem kiváló tenyészállatok is, vagyis örökítik ezen tulajdonságokat.

Mivel nagyon tetszettek az egyiptomi arab lovak, a következő lépésben vettem egy egyiptomi kancát: ő volt Najiba (Hassan by Ibn Morafic x Shendeva by Faleh). Elegáns, szédületesen jól mozgó kanca volt, azonban pár hónappal később savós patairhagyulladása lett. Befedeztettük PVA Karimmal, hogy embrióátültetést végezzünk, végül az embrió nem maradt meg, és Najibát is idővel el kellett engednünk. Fájdalmas napok voltak, sohasem fogom elfelejteni. Sajnos akkor még zöldfülű voltam, és nem tudtam, hogy mik azok a jelek, amelyek ehhez a végzetes betegséghez vezethetnek. Ha tudtam volna, nem vettem volna meg.

Voltak tehát kudarcaink is, amik kiheverése időbe tellett, de aztán 1996-ban az amerikai nemzeti arabló-kiállításon Honey a top10-be került (akkor még 20-30 ló indult egy osztályban!). Ez a siker tovább izgatta a fantáziámat. A kiállításon jött a hír, hogy Fame VF (egy igen népszerű mén) elpusztult. Egyik barátom javasolta, hogy ha bővíteni kívánok, itt az utolsó lehetőség egy Fame apaságú kancát venni. Így történt, hogy megvásároltuk Memphis NA-t (Fame VF x Careliss Whisper), aki akkor 2 éves volt. Ez volt az életem egyik legjobb döntése. Nem volt a legszebb állapotában, de én láttam benne valamit: szépséget és lehetőséget, valamint a pedigree-je is kiváló volt. Az évek múltával egyre szebbé vált, és ma, 26 évesen még mindig farmunk éke, eláll a lélegzetünk, ha ránézünk.

Amikor Magnum Psyche lett az US National Champion, béreltem egy egyiptomi arab kancát a marokkói herceg farmjáról, és befedeztettem. A kanca kicsi volt, de kimondhatatlanul szép fejjel rendelkezett. Arra gondoltam, hogy ha a csikó hozná az anyja gyönyörűségét és Magnum nyakát, felépítését, akkor valami csoda fog születni. Sajnos a kanca 7 hónapos vemhesen elvetélt egy kis kancát. Újabb kudarc, de mentünk tovább. Következő évben Memphist fedezetttem Magnummal, az eredmény PA Magnanimous lett. Amikor egy évesen mutattuk a Region XV. kiállításon, az egyik jól ismert és respektált bíró a következőt mondta: „végre látok egy olyan Magnum-csikót, amelyiknek nem csak magasan tűzött, hosszú nyaka van, hanem gyönyörűen ívelt is”. Magnanimous 3 évesen Junior Canadian National Champion lett.

Memphist újra fedeztettem Magnummal. A méncsikónak álomszép feje volt, de a nyaka hosszúsága ellenére gyenge volt, így úgy döntöttem, hogy eladom. Később Memphist Baskefire-ral, Millenium LO-val és Jiuliusz de Wiec-kel fedeztettük. A csikók (PA Baskefire, PA Millenia, PA Julius Caesar) regionális top 5 vagy nemzeti győztes lovak lettek (mindet lovagolták, ezeket halter osztályokban nem mutatták).

Népszerűek kezdtek lenni a katari Al Shaqab ménes csődörei. Először Gazalal Shaqab, majd 2-3 évvel később Marwan al Shaqab. Michael Byatt azt javasolta, hogy Memphist Marwannal fedeztessük, aki akkor kétéves volt, de én inkább apját, Gazalt választottam. Így született meg PA Gazsi. Sírtunk örömünkben, mikor megszületett, olyan szép volt! De… az egyik füle lógott. A szülőcsatornában sérülhetett meg, azt mondták majd rendbejön. Agnes napokat, heteket töltött az istállóban, masszírozta a fülét, de az nem állt meg. Nyilván a sok együtt töltött idő magyarázza azt, hogy valamiféle hihetetlen meleg kapcsolat épült ki kettejük között. Évekkel később, mikor PA Gazsi már Scottsdale-be került, meglátogattuk őt. Fejét Agnes vállára tette, becsukta szemeit, és mi mindketten könnyeztünk ebben a leírhatatlanul szép helyzetben. Ezek a momentumok mutatják, hogy mi, tenyésztők miért csináljuk azt, amit. Nem a pénzért, hanem ezekért a felejthetetlen pillanatokért.

Gazsit a legjobb fiatal ménnek tartották az USA-ban (egyesek szerint még apai féltestvérét, Marwant is lekörözte), mégsem akartak fedeztetni vele, mert tartottak attól, hogy öröklődik a fülalakulása. Sajnos – és szégenyletes –, hogy elismert szakemberek, állatorvosok, tenyésztők itt az USA-ban és Lengyelországban is azt javasolták, hogy a tenyésztők ne fedeztessék kancájukat Gazsival, mert a fülprobléma genetikailag determinált. Mindezt annak ellenére tették, hogy a világ legjobb genetikusai – a Cornell és a Stanford Egyetemről – állították, hogy nem genetikai probléma áll a háttérben. Nézeteiket publikálták is.  

Választásunk nem volt, így első évben ingyen fedeztettem vele, hogy kiderüljön, mit produkál Gazsi. A csikók mind fülprobléma nélkül jöttek világra, különösen szépek voltak, és a későbbiekben show-kon vagy lovas osztályokban kiválóan teljesítettek. 

Miután az egyiptomi lovak mellet az orosz arabokat is nagyon szerettem, az egyik barátom javaslatára kerestem meg Connie O’Brient-t Nevadában. Connie és férje, John voltak a tulajdonosai Padronnak, és ekkortájt kezdték leépíteni farmjukat. Több orosz kancájuk volt, így került hozzám Argentinna SS (Arius SS x Taki Padrona), egy tipikus orosz, nagy testű, erős kanca jó lábakkal, hosszú nyakkal, de korántsem szép fejjel; illetve az elegáns Arielna (RD Arial x Taki Padrona). Utóbbi és Ecaho nászából született meg PA Ecolina. Később Ecolina ellett egy méncsikót Gazsitól (PA El Carim), akiből kiváló english pleasure ló lett.

A másik orosz vonalú kancámtól – Argentinna SS – született egy Gazsi apaságú gyönyörű kiscsikó, PA Gizi. Neki köszönhetően nőtt meg az érdeklődés apja iránt. Amikor Gizi 1 éves lett, elküldtük Scottsdale-be egy trénerhez. 2-3 hónappal később jött a telefon, hogy egy argentin érdeklődő megvenné a lovat. Eladtuk. 2 hónap múlva megtudtam, hogy az argentin eladta Szaúd-Arábiába hússzoros áron az Al Khalediah farmra Gizit, ahol megváltoztatták a nevét Ghazalat al Khalediah-ra (másodszor történt meg ez velem, és szégyen, hogy ilyet lehet csinálni). A fáma szerint ez volt a legmagasabb ár valaha egy egy éves kancacsikóért. De a befektetés megérte a Khalediah ménesnek: Gizi megnyerte Mentont, Aachent, és Reserve World Champion lett Párizsban a Salon du Chevalon. 

Nagyon hálás vagyok Bolivar Figuiero-nak Brazíliából. Ő volt az első, aki felfedezte Gazsit, és vett 20 fedezést. Sanadik el Shaklan vonalú és Padron apaságú kancákat is béreltem – Gazsi minden téren fantasztikusan produkált. Utódai brazil nemzeti championok lettek mén (Lothar NY) és kancacsikó (Sophie ELS) kategóriákban, valamint többen sport horse (PA Gizella – US Reserve Champion), english pleasure és western osztályokban szerepeltek sikeresen.

Mára a tenyésztők elfogadták Gazsit, és minden évben 10-15 kancát fedeztetnek vele, de sajnos elmulasztottuk a legjobb éveket, mialatt Marwan al Shaqab és más híres mének befedezték a világ legjobb kancáit.

Cassandra SS-t (Padron x HK Camaya by Muscat), akit Connie O’Brientől vettem, befedeztettem Gazal al Shaqabbal, így született meg PA Al Ghazaleh, aki ma már 11 éves, és egy nagyon kedves, korrekt és jól produkáló tenyészkanca. Cassandrát ezt követően Marwannal fedeztettük, az eredmény a már említett PA Marco lett, akit aztán eladtam Connie-nak. Marco ma az egyik legsikersebb western pleasure és reiner ló, utódai pedig nem csak szépek, de kiválóan szerepelnek munkalovakként. Marco az egyik példája azoknak a lovaknak, akiket tenyészteni kívántam.

Egyik évben Memphist Al Adeed Al Shaqabbal fedeztettük, a született kanca, PA Aida, aki Unanimous Egyptian Event Champion lett Kentuckyban. A lótenyésztés nem olcsó játék, és néha a rengeteg kiadás mellé bevételt is produkálni kell, így Aidát eladtam Izraelbe. Ezt a mai napig bánom, és valószínűleg örökké így is marad.

Bár napokon, heteken, hónapokon át tervezgetünk, néha az eredmény nem az, amit várunk. Egyik évben Memphist Marwteynnel fedeztettük. A született csődörcsikó szép volt, de nem olyan, mint vártam. Utána LA Karattal (akinek társtulajdonosa vagyok) termékenyítettük, de az a csikó sem az volt, amire számítottam, így eladtam. Később National Champion Sport Horse lett belőle. Édestestvére, a következő évben született PA Miss Memphis viszont igen ígéretesre sikerült, őt a Közel-Keletre értékesítettem.

2010-ben Al Ghazaleh-t fedeztettük be LA Karattal, és a kancacsikó (PA Giada) hihetetlenül szép és korrekt lett. Ma ő az egyik kancám, akit használni szeretnék az elkövetkezendő pár évben. A másik Ghazaleh kancacsikó (PA Guilia), aki egy évvel később született ROL Intencytytől, ma három éves. Nagyon magas, jó lábakkal, erős testfelépítéssel, és valami szédületesen hosszú, magasan tűzött, elegánsan ívelt nyakkal. Nagyon impresszív ló, jövőre őt is fedeztetni szeretném. 

Tavaly Ghazaleh-t Palidor C-vel (Mirage V x MP Cheressa) fedeztettük. Ő egy lengyel-spanyol vérségű mén, óriási szemekkel, rövid csukafejjel, nagyon jó vállakkal. A született csődörcsikó (PA Arpad) beváltotta a hozzá fűzött reményeket.  

A Pannonia Arabians eredményei – tenyésztői munkája folyamán – legtöbbször szerencsés fordulatot vettek. Csikókat nem csak Amerikába, de Izraelbe, Közel-Keletre is szép számmal adtunk el. A tenyésztés drága játék, és a csikók értékesítése nélkülözhetetlen, de volt olyan, amit nagyon megbántam, hogy eladtam. Mindazonáltal váratlan események is tarkítják a történetünket: 2015-ben eladtam egy embriót (Pogrom x Memphis). A megszületett kis kancacsikó elképesztően szép volt, azonban nem regisztrálták, majd eladták valahova, mert a tulajdonos nem fizetett az állatorvosi költségekért. Néhány évvel később kaptam egy hívást Pennsylvaniából, hogy valaki egy Memphis-kancát kíván eladni. Tudomásom szerint én voltam az egyetlen, akinek Memphis-utódai voltak, így hamar kiderült, hogy ez az elveszett, Pogrom apaságú kanca. Nem tétováztunk, azonnal megvásároltuk, és nagy nehezen a regisztrációját is sikerült megoldani, így PA Matilda (Tili) jelenleg is boldogan él velünk a Pannonia Arabians Farmon, pár hónappal ezelőtt pedig megajándékozott bennünket egy szép kis kancacsikóval (PA Corona) PA Gazsitól. Jelenleg PA Matilda Equiborntól, és PA Al Ghazaleh Polidor C-től vemhes. Gazsi Scottsdale-ben van a McDonald Arabiansnál. Két éve eladtam a 75%-át, így csak résztulajdonosa vagyok.

 

Eredmények

Megpróbálom összefoglalni az elért sikereinket, bár nem lehetek teljes, hisz néhány tenyésztő nem közölte az eredményeket, vagy megváltoztatták a lovak neveit:

 

WN Taste O’Honey (Bluespurce Tanzeer x WN Miel): US National Top ten, alapító kanca, eladva

PA Soholina, Sohos Honey Serenade az új neve (Soho Carol X WN Taste O’Honey): US top ten, eladva

Memphis NA (Fame VF x Careliss Whisper): Region XV győztes, alapító kanca

PA Magnanimous (Magnum Psyche x Memphis NA): Canadian National Champion, eladva

PA Baskfire (Baskafire x Memphis NA): Regional winner riding horse, eladva

PA Millenia (Millenium LOA x Memphis NA): Regional winner riding horse, eladva

PA Julius Caeser (Jiuliusz de Wiex x Memphis NA): Regional winner riding horse, eladva

PA Gazsi (Gazal Al Shaqab x Memphis NA): A Király!

PA Aida (Al Adeed Al Shaqab x Memphis NA): Unanimous Egyptian Event Junior mare, eladva Israelbe

PA Al Ghazaleh (Gazal Al Shaqab x Cassandra SS): alapító kanca

PA Marco (Marwan Al Shaqab x Cassandra SS): Canadian and US National Western pleasure és US National Reiner Champion, eladva

PA Gizella (PA Gazsi x Argentinna SS): US National Sport Horse Junior Champion, eladva

PA Botond (PA Gazsi x PA Al Ghazaleh): US Yearling Sport Horse Champion, eladva

PA Elcarim (PA Gazsi x PA Ecolina): US top ten Country English pleasure, eladva

NA Gazsinka (PA Gazsi x A Magic Moment): sikeres tenyészkanca Floridában, eladva

PA Miss Gazsi (PA Gazsi x PA Ecolina): Region 7 Champion, Scottsdale top ten, eladva

PA Miss Memphis (AL Karat x Memphis NA): eladva Szaúd-Arábiába

 

 

Egyéb információ és kapcsolat: http://www.paarabians.com/

Időjárás

Budapest

Today, október 24, 2020
22:00-00:00

Felhős

Felhős
11 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, október 24, 2020
22:00-00:00

Felhős

Felhős
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, október 24, 2020
22:00-00:00

Felhős

Felhős
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, október 24, 2020
23:00-00:00

Eső

Eső
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, október 24, 2020
22:00-00:00

Szemerkélő eső

Szemerkélő eső
14 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, október 24, 2020
22:00-00:00

Heves eső

Heves eső
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB