„Isten hozott mindenkit, a két egyesület álarcos bálján”

Családi nap Váralján

 

Szeptember 26-án tartotta a Brit Húsmarhafajtákat Tenyésztők Egyesülete és a Murray Grey Tenyésztő Egyesület csapatösszetartó családi napját a tolna megyei Váralján.

Prof. Dr. Setfler József, a BHTE elnöke és az MSzSz társelnöke köszöntőjében elmondta, mennyire nagy kincs, hogy ezen egyesületekben az összetartás, a szakmaiság és a barátság, a segítségnyújtás és a kollegiális együttműködés egyformán jelen van. Felhívta a figyelmet, hogy erre büszkének kell lenni, és ezt az atmoszférát meg kell őrizni.

Mihalecz András, a BHTE és MGTE ügyvezetője köszönetet mondott az egyesületek elnökeinek, hogy tevékenységük ikonikus szakemberek lévén, megnyugvást, biztonságot és fejlődési lehetőséget jelentenek e két tenyésztőszervezet számára. „A közösség ereje a bajban ismerszik meg”. A járványhelyzet kirobbanásakor gyűjtést szerveztek az egészségügy részére. Az adományokból 1 millió Ft jött össze, 35 angus, hereford, galloway és murray grey tenyésztő közreműködésével. Az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy nagy szükség lenne egy közös összefogásra a húsmarhás egyesületek között, valamint a tenyésztők nagyobb fokú támogatására a tartókkal szemben. Ennek első lépése a tenyészbika támogatással már megvalósult a MÁSz erőteljes közreműködésének köszönhetően, de a nőivarú tenyészállat támogatás is szükséges lenne a minőségi változás eléréséhez.

A baráti hangulatú eseményen a két szervezet által tenyésztett fajtákból készült igen ízletes és változatos ételekkel vendégelték meg a résztvevőket. Angus marhából kapros-citromos borjúragu leves, és tokány készült, gallowayből sajttal töltött húsgolyó és rostélyos. Herefordot kemencében sült pácolt nyak, oldalas és comb, valamint gulyásleves formájában lehetett kóstolni, míg murray grey hamburger, valamint ribs, szegy és pofa készült smokerben az ínyencek számára. Az eseményen Cey-Bert Róbert író, gasztronómus, a Gasztronómiai Világszövetség tiszteletbeli elnöke is megjelent, aki néhány gondolatával egészen más – számunkra szokatlan, ám annál inkább érdekes - perspektívából világított rá a „pillanat művészetére”.

A kóstoláson túl szakmai előadásokra is sor került. A NÉBIH kiváló vizsgálómérnöke, Uriné Dr. Józsa Csilla a DNS és SNP vizsgálatok gyakorlati jelentőségéről beszélt, míg Kanyar Roland a BHTE és MGTE tenyésztői tanácsának tagja, valamint a Hubertus Bt. állattenyésztési ágazatvezetője tartott elméleti és gyakorlati tájékoztatót a küllemi bírálat rejtelmeiről. A délután folyamán sor került a törzstenyészetek tanúsítványának átadására, az általuk végzett kiváló tenyésztői munka elismeréséül.

 

Törzstenyésztői tanúsítványt kaptak

 

Angus fajtában:

Angus Kft

Béke Nóra – Borabeef

Borjúsziget Farm Kft

G&G Agro Kft

Gelencsér István

Hubertus Agráripari Bt

Ignátz Birtok Kft

Keller András

KIZO-FARM Kft

Kun Ranch

Marhamajor Kft

Merkly-Belus József

Michlits Kft

Pál Gábor

Rio Alto Kft

Szabó László

Vulcano Farm Kft

 

 

Hereford fajtában:

Mezőfalvai Zrt

Westerheide Kft

 

 

Murray Grey fajtában:

Rio Alto Kft

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB