HAZAI POLCOKRA MAGYAR TEJET – A KISKERESKEDŐK IS ELKÖTELEZETTEK

A magyarországi tejpiacon viszonylag stabilak maradtak az ár- és piaci viszonyok a koronavírus alatt, de azért, hogy ez így is maradjon, etikai ajánlást adott ki a Tej Terméktanács. Az ajánlás – amely a terméktanács elnökségében mind a termelői, mind a feldolgozói, mind pedig a kereskedő tagok felől egyértelmű támogatást kapott – azzal a céllal készült, hogy támogassa a piaci versenyben a tisztességesen eljáró tejpiaci szereplőket. Cikkünkben az ajánlást mutatjuk be, valamint megkérdeztük a kiskereskedelmi piaci szereplőket, mennyi magyar tej és tejtermék van a polcaikon, és követik-e majd az ajánlást.

Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: a viszonylag stabil tejágazati helyzet fenntartása érdekében erőfeszítésekre volt szükség, ezért fogadta el az elnökség az Etikai Ajánlást. Az ajánlás azzal a céllal készült, hogy a Magyarország egész területére kihirdetett veszélyhelyzet időtartama alatt is fennmaradjon egy olyan etikai értékrend és magatartáskultúra a tejtermelés, a tejfeldolgozás és a kereskedelem területén, amely biztosítja a hazai fogyasztók zavartalan ellátását és a tejpiaci egyensúly fenntartását. Egyben iránytűként szolgál a terméktanács tagjai között esetlegesen keletkező etikai jellegű viták megoldásában, és célja az is, hogy „támogassa a tisztességesen eljáró tejtermelőket, tejfeldolgozókat, kereskedőket” – olvasható a dokumentumban. A Tej Terméktanács a kereskedő tagoknak küldött levelében hangsúlyozta, hogy országszerte folyamatban vannak az egyes piaci szereplők közötti szerződésmódosítások, amelyek átmeneti jellegűek, és az év második felében kompenzációt irányoznak elő.

TEJ, TRAPPISTA, RÖGÖS TÚRÓ, TEJFÖL
A megfogalmazott etikai értékrend alapján azt kérik, hogy a nyers tej felvásárlására irányuló szerződésre vonatkozó szabályokat az alapvető tejtermékeknél is alkalmazzák. Alapvető tejtermék alatt az UHT-, az ESL-tejeket, a trappista sajtot, a rögös túrót és a tejfölt értik. Előirányozták azt is, hogy az értékesítési zavarok miatt szükségessé váló szerződésmódosításokat a kölcsönös érdekek mentén, a viszonosság elve alapján hajtsák végre. A tejtermékek fogyasztására ösztönző mindennemű marketingtevékenység lehetőleg a Tejszív logóval ellátott, magyar, illetve hazai tejtermékekről szóljon – fogalmazták meg. Szintén fontosnak tartják, hogy a kiskereskedelmi forgalmat bonyolító piaci szereplők az alapvető tejtermékeket közvetlenül tejfeldolgozótól, tehát rövid ellátási láncon szerezzék be, mellőzzék a nagykereskedő közreműködését.

A terméktanács úgy látja: annak ellenére, hogy fel-felbukkannak majd alkalmi dömpingáras importkészletek, a hosszú távú tej- és tejtermék-kiszolgálást vélhetően a kiskereskedők is Magyarországról kívánják megoldani. Egy alkalmi, dömpingáras vásárlás, majd a versenytársak követő magatartása elindíthat egy, akár az egész magyar ágazatra kiható, egészen a tejtermelőkig elérő áresést. Fontos, hogy a következő hónapokban ezen szempontok megfontolása előzze meg a kizárólag üzleti alapon nyugvó döntéseket – hangsúlyozták.

FENYEGETÉS HELYETT EGYÜTTMŰKÖDÉS
A Tej Terméktanács a fenyegetés helyett együtt működés-elv jegyében kér kooperációt a piaci szereplőktől, és a közzétett etikai elvekkel szeretné segíteni a szerződéses partnerek döntéseit. Az ajánlást a Tej Terméktanács elnökségének termelő, feldolgozó és kereskedő tagjainak legalább fele támogatta. Arra a kérdésre, hogy mennyire számít kivételesnek egy ilyen szakmai konszenzus, Harcz Zoltán kifejtette: mint minden szervezetben, így náluk is előfordul egy-egy ellenvélemény vagy tartózkodás a döntéshozó testületekben, de ez a határozat a három oldal egyhangú döntése volt. Az elnökség az ajánlást minősített többséggel, egyhangú szavazással, tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadta el – emelte ki. Szerinte ez jól mutatja a piaci szereplők felismerését, miszerint mindenkinek üzleti érdeke az, hogy szerződéses partnerüket ne tönkre tegyék a piaci verseny égisze alatt, hanem olyan kapcsolatot alakítsanak ki, ami az együtt működés elvét követi. Harcz Zoltán elmondta: a dobozos tejkínálat nagyjából 90 százaléka hazai előállítású, a nagykereskedők által behozott import UHT jellemzően a független kisboltokba kerül be.

(A teljes interjú a MÁL júniusi számában olvasható)

http://www.allattenyesztesinapok.hu/

Időjárás

Budapest

Today, július 7, 2020
00:00-06:00

Eső

Eső
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, július 7, 2020
01:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, július 7, 2020
02:00-06:00

Felhős

Felhős
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, július 7, 2020
00:00-06:00

Eső

Eső
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, július 7, 2020
00:00-06:00

Záporeső

Záporeső
24 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, július 7, 2020
00:00-06:00

Eső

Eső
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB