EZEK MA A TEJTERMELÉS LEGIDŐSZERŰBB TÉMÁI

A tejtermelésben mára a genomika érzékelhető változásokat hozott, hihetetlenül felgyorsította a genetikai előrehaladást és beláthatatlan távlatokat nyitott a nemesítésben, a szelekcióban, végsősoron a termelés minőségének és mennyiségének javításában. Sok fajta esetén a genomszelekció még gyerekcipőben jár, a holstein-fríz állományokban ugyanakkor a nagyon fiatal korban végzett genomvizsgálaton alapuló tenyészállat-­kiválasztás már a mindennapi gyakorlat része. Cikkünkben erről és a tejtermeléshez kapcsolódó más időszerű témákból szemezgettünk. 

A genomvizsgálatokra alapozott szelekció jelentősen meggyorsíthatja a genetikai előrehaladást azzal, hogy a generációs intervallum megfelezhető (4-5 évről 2,5 évre). Ezzel a módszerrel nemcsak a jól öröklődő tulajdonságokban lehet látványos előrelépést elérni (mint pl. a beltartalmi értékek), de a kisebb örökölhetőségi értékekkel rendelkező értékmérőkben is, mint pl. a napjainkban oly sokat emlegetett hosszú hasznos élett artam, a szomatikus sejtszám vagy a fi tness tulajdonságok. Ráadásul azzal, hogy rövidül a generációs intervallum, a hosszabb élett artam miatt lassabban cserélődő állomány genetikai előrehaladása sem fog lelassulni.

KLÍMAVÁLTOZÁS ÉS TEJTERMELÉS
Egyre több támadás éri a tejtermelőket (és más állattenyésztési ágazatokat) azért, mert bizonyos civil körök a teheneket kiáltják ki a klímaváltozás legnagyobb okozójának. A fő ok szerintük a kérődzők által kibocsátott hatalmas mennyiségű metángáz. Azért is kell ezeket a kezdeményezéseket komolyan venni, mert olyan világban élünk, amikor a rém-, illetve álhír (fake news) terjesztése soha nem tapasztalt hatással lehet embertömegekre. El kell magyarázni minél több polgártársunknak, hogy a tejtermelés és a tejelő állományokkal történő marhahús-előállítás az emberi tevékenységhez köthető üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának alig 5 százalékát teszik ki (az állattenyésztés pedig mintegy 15 százalékot). Kevesen tudják pl. azt is, hogy a termeszhangyák globálisan kétszer annyi szén-dioxidot bocsátanak ki, mint az egész emberiség, vagy azt, hogy a talaj és az óceánok teljes szén-dioxid-kibocsátása két nagyságrenddel (100x) több, mint amit az emberi tevékenység okoz. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az intenzív tejtermelés ÜHG-kibocsátása 25 év alatt közel 20 százalékkal csökkent egységnyi termékre vetítve, és ez a tendencia folytatódik. A genetikai és a technológiai fejlődés nagyon komoly csökkenést fog eredményezni az ágazat környezetterhelésében. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb tehénnel és kisebb takarmány-, víz- és energiafelhasználással fogunk tudni egyre több tejet előállítani.

ÚJ LEHETŐSÉG A GÉNSZERKESZTÉS
Sok vita folyik a génmódosított szervezetekkel kapcsolatban, ami érinti a tejtermelőket is. Az EU bírósága tavaly nyáron hozott ítéletében az irányított mutagenezis útján előállított szervezeteket GMO-knak minősítette, amelyekre a főszabály szerint vonatkoznak a GMO-król szóló irányelvben szereplő kötelezettségek. Ez a döntés meglepte a szakmát, amely ezzel ellenkező állásponton van. A saját génállománnyal végzett génszerkesztés lényegében a természetben is előforduló pontmutációkkal egyenértékű, azzal a különbséggel, hogy itt nem véletlen történésről, hanem irányított folyamatról van szó. Ez azt jelenti, hogy nem kell hosszú időt várni arra, hogy egy-egy véletlenül bekövetkező mutáció miatt módosuljanak bizonyos tulajdonságok. A precíziós génszerkesztés (angol szakkifejezéssel gene editing) óriási lehetőségeket rejt magában a szarvasmarhatenyésztésben, mint pl. a szarvatlanság, a dupla izmoltság bevitele adott állományok génkészletébe vagy öröklődő genetikai hibák kijavítása.

(A teljes cikk a Magyar Állattenyésztők Lapja májusi számában olvasható)

Időjárás

Budapest

Today, szeptember 18, 2019
12:00-18:00

Felhőtlen

Felhőtlen
15 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, szeptember 18, 2019
12:00-18:00

Szép idő

Szép idő
17 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, szeptember 18, 2019
12:00-18:00

Felhőtlen

Felhőtlen
16 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, szeptember 18, 2019
12:00-18:00

Felhőtlen

Felhőtlen
16 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, szeptember 18, 2019
12:00-18:00

Felhőtlen

Felhőtlen
17 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, szeptember 18, 2019
12:00-18:00

Felhős

Felhős
14 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB