Eredményes a válságkezelő program első két üteme

A válságkezelő program első, illetve második ütemében benyújtott támogatási kérelmek kifizetése – a kérelmek elbírálását követően – várhatóan 2020. szeptemberében kezdődhet majd meg.

A válságkezelő program első körében meghirdetett átmeneti támogatásokra – a baromfi-, és sertéstenyésztők, a halgazdálkodók, élelmiszer-feldolgozók és a dísznövény ágazat szereplői – összesen több mint 4000 kérelmet nyújtottak be a Magyar Államkincstárhoz, amelyekben foglalt támogatási igény a 14 milliárd forintot is meghaladta, közölte az Agrárminisztérium.

A lezárult második ütemre, amelyben a méhészek, az anyajuh-, anyatehén- illetve tejelő tehén tartásával foglalkozó állattartók, valamint a zöldségnövény-termesztők igényelhettek átmeneti támogatást, mintegy 30 000 kérelem érkezett be a Kincstárhoz. Az ebben az ütemben igényelt támogatások együttes összege meghaladja az 5,3 milliárd forintot. 

Mindeközben elindult a válságkezelő program harmadik üteme is, amelynek keretében a lótenyésztők 2020. július 28-a és augusztus 10-e között, míg a kis- és közepes méretű bortermelők 2020. augusztus 10-e és augusztus 24-e között tudják majd benyújtani átmeneti támogatás iránti kérelmeiket a Kincstárhoz.

Az élelmiszer-feldolgozói és a dísznövény ágazat számára kidolgozott átmeneti támogatási programokat 2020 augusztusa folyamán ismételten megnyitja az agrártárca, így az első támogatási körről esetlegesen lemaradt ágazati szereplők is benyújthatják támogatási kérelmeiket.

Időjárás

Budapest

Today, szeptember 27, 2020
16:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
15 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, szeptember 27, 2020
17:00-18:00

Felhős

Felhős
16 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, szeptember 27, 2020
16:00-18:00

Felhős

Felhős
16 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, szeptember 27, 2020
17:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
16 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, szeptember 27, 2020
16:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
17 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, szeptember 27, 2020
16:00-18:00

Felhős

Felhős
15 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB