Csökkent a sertésállomány hazánkban

Az egy évvel ezelőttihez képest mintegy 20 ezerrel, a tavaly decemberihez képest pedig csaknem 32 ezerrel csökkent a sertések száma Magyarországon, a tyúkok száma 300 ezerrel, a szarvasmarhák száma 13 ezerrel nőt egy év alatt - írta a Világgazdaság keddi számában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

Június elsején 2,84 millió sertés, 35,05 millió tyúk, 893 ezer szarvasmarha volt Magyarországon. A 1,116 milliós juhállomány 48 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz képest, de a tavaly decemberivel összehasonlítva 7 ezerrel nőtt - idézte az MTI. 

Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkárának véleménye szerint elképzelhető, hogy az afrikai sertéspestistől tartva sokan felhagytak a hízlalással. Ugyanakkor a sertésszámot szerinte befolyásolhatja a PRRS-mentesítési program. (A PRRS a sertésállományok reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája.) A program végeztével jobb lesz a magyar sertésállomány minősége és piaci megítélése is - mondta.

Jövedelmi szempontból viszont éppen ellentétes folyamatnak kellene lejátszódnia, hiszen az élő sertés felvásárlási ára az utóbbi hónapokban jelentősen megemelkedett. Ez az ASP hatása, hiszen a betegségtől sújtott Romániába több mint kétszer annyi élő sertést szállítottak Magyarországról, mint amennyit a tavalyi hasonló időszakban. Szintén emeli a sertés iránti keresletet, és így az árat is, hogy az ASP miatt sertésállományának jelentős részét elpusztítani kénytelen Kína nagy vásárlóként jelent meg a piacon, az oda irányuló hússzállítmányok pedig Európában űrt okoztak.

Eközben az élősertés-import csökkent, ami már előrevetítette a sertésállomány apadását is. Magyarországra ugyanis zömében hizlalásra szánt malacokat hoznak be, ennek visszaesése pedig azt jelenti, hogy az ASP miatt mérséklődött a tenyésztési kedv. Ezt jelzi a kocaállomány visszaesése is, amely arányaiban lényegesen nagyobb ütemű volt a teljes sertésállományénál: a tavaly június 1-jén számolt 178,6 ezres kocaállomány egy évvel később már csak 169,2 ezres volt. Ez pedig alacsonyabb a két évvel ezelőtti 175,6 ezresnél is, amikor pedig az idén júniusinál is kevesebb, 2,81 milliós volt a teljes sertésszám- írja a Világgazdaság.

 

Időjárás

Budapest

Today, október 17, 2019
22:00-00:00

Felhőtlen

Felhőtlen
14 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, október 17, 2019
21:00-00:00

Szép idő

Szép idő
14 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, október 17, 2019
22:00-00:00

Felhőtlen

Felhőtlen
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, október 17, 2019
22:00-00:00

Felhőtlen

Felhőtlen
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, október 17, 2019
22:00-00:00

Felhőtlen

Felhőtlen
15 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, október 17, 2019
22:00-00:00

Felhőtlen

Felhőtlen
15 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB