Csehország:Büntetni fogják a kettős minőségű élelmiszerek árusítását

A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban – közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.

A módosítás a Csehországban, illetve külföldön gyártott élelmiszerekre egyaránt vonatkozik. A jogszabály megsértéséért a mezőgazdasági tárca javaslata alapján akár 50 millió koronával (650 millió forint) is büntethetik az érintetteket. A most elfogadott módosítás alapján kiszélesedik az állami élelmiszerellenőrzés (SZPI) jogköre is, és a hatóságoknak több lehetőségük lesz megvizsgálni, jogos-e bizonyos termékek cseh gyártmányként való megjelölése.

Karel Havlícek ipari és kereskedelmi miniszter már korábban bejelentette: a tárca törvénymódosítást terjeszt a parlament elé, amellyel megtiltanák minden olyan termék árusítását Csehországban, amelyet a gyártók azonos csomagolásban, de eltérő összetétellel árusítanak különböző országokban.

Csehország már évek óta a visegrádi négyek közül a legerőteljesebben bírálja azt a gyakorlatot, miszerint számos élelmiszert a gyártók azonos csomagolásban, de eltérő összetételben árusítanak egyes országokban. A gyártók általában azzal érvelnek, hogy országonként mások a követelmények, s termékeikkel ennek kívánnak megfelelni. A cseh sajtó szerint azonban aligha tekinthető véletlennek, hogy a bírált termékeket általában jobb minőségben fogalmazzák Nyugat-Európában, mint Közép- és Kelet-Európában.

(Forrás:MTI)

Időjárás

Budapest

Today, augusztus 25, 2019
11:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
27 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, augusztus 25, 2019
11:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
30 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, augusztus 25, 2019
11:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, augusztus 25, 2019
10:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, augusztus 25, 2019
12:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
29 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, augusztus 25, 2019
11:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB