A mangalicatenyésztést kiemelten támogatja az FM

Kiemelten támogatja az FM a mangalicatartókat. A kormány a következő költségvetési időszakban is kiemelt feladatként kezeli a védett, őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatok támogatásának kérdését, ezért erre idén az eddigieknél is több forrást biztosít.

 

Az elmúlt évben a minisztérium megállapodást kötött a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületével (MOE), miszerint a sertésstratégia 1,6 milliárd Ft-os keretösszegéből 110 millió Ft-tal támogatta a mangalicából készült termékek népszerűsítését. E célokra a tavalyihoz hasonló nagyságrendű összeget biztosít az FM az egyesület számára az idei évben is. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint az agrártárca 2014-ig több százmillió forinttal állt a mangalicatartó gazdák mögé az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap forrásaiból, továbbá mintegy 130 millió Ft-ot biztosított a mangalica sertésfajta megőrzésére. A szakember hangsúlyozta, hogy a mangalica már az országimázs része. Ezért a szaktárca többek között a védett, őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állomány tenyésztési támogatásával is segíti a magyarországi mangalicatenyésztőket.

Az országimázst az a tény is erősíti, hogy a magyar mangalica azon szürke ibériai félvadsertésnek rokona, amiből a híres sonkafajta, a Jamon Iberico készül. Még a legkifinomultabb ízléssel és tudással rendelkező spanyol sonka ínyencek is elismerik a magyar mangalicából készült termék minőségét.

A közelmúltban a madridi Magyar gasztronómiai napok megnyitóján Szakáli István Lorándagrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár elmondta:annak ellenére, hogy Spanyolország jelentős sertéshús-exportőr, minőségi sertéshúst importál Magyarországról.

A piaci lehetőségeket segíti, hogy a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke szerint a mangalicák száma Magyarországon folyamatosan gyarapszik. A mangalicatenyésztők munkájának, a minisztérium intézkedéseinek és fent említett keresletnek köszönhetően az elmúlt években mintegy 1 000 kocával nőtt a tenyészállatok száma. Most mintegy 8 500 kocát tartanak, aminek a szaporulata (mintegy 60 ezer hízó) kerül a piacra. Ez utóbbi mennyiségből mintegy 40 ezer darab a házi vágás, 20 ezer darab pedig vágóhidakra kerül. A termékek nagy része a prémiumpiacokra, azaz exportra kerül. Főként az értékes húsrészeket (karaj, sonka, tarja) viszik külföldre. Az ágazat éves árbevétele 10 milliárd Ft.

Időjárás

Budapest

Today, január 27, 2021
04:00-06:00

Felhőtlen

Felhőtlen
-3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, január 27, 2021
04:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
-3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, január 27, 2021
03:00-06:00

Felhőtlen

Felhőtlen
-1 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, január 27, 2021
04:00-06:00

Felhőtlen

Felhőtlen
-3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, január 27, 2021
04:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
0 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, január 27, 2021
03:00-06:00

Részben felhős

Részben felhős
0 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB