A génmegőrzés nemcsak feladatunk, de kötelességünk is

A génmegőrzés fő feladata az ősi, hagyományos fajtáink fenntartása az utókornak, értékeinek megtartása mellett a nemesítése és nem utolsósorban ezeknek a mutatós és egyedi küllemű állatoknak a bemutatása a nagyközönség számára. Erre kiváló alkalom az Alföldi Állattenyésztési Napok, amelyen évről évről megcsodálhatjuk őshonos és tradicionális fajtáink kiváló példányait, és meggyőződhetünk arról, hogy ezt a génvagyonunkat miért is fontos megőrizni. 

SZÍNT VISZNEK A KIÁLLÍTÁSBA
A vásárhelyi kiállítást színesítik az őshonos haszonállataink, amelyeket jellemzően a génmegőrzéssel foglalkozó intézmények állítanak ki, akiknek ez a rendezvény jó bemutatkozási lehetőséget is jelent. „A kiállításokon való eredményes szereplés nemcsak az ott szerzett díjak miatt fontos, hanem annak a felbecsülhetetlen értéknek a bemutatása miatt is, amit az őshonos baromfi állományok jelentenek hazánknak” – mondja Barta Ildikó. Minden kiállításon igyekszünk a 7 tyúkfajtából (sárga magyar, fehér magyar, kendermagos magyar, fogolyszínű magyar, fehér, fekete és kendermagos erdélyi kopasznyakú), 2 pulyka (réz és bronz), 2 kacsa (tarka magyar, fehér magyar), 2 lúd (magyar, fodrostollú magyar) és a gyöngytyúk fajtákból 4-6 egyedet bemutatni. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI) rendszeres kiállító Hódmezővásárhelyen, ahova szürkemarhát, házi bivalyt, rackát és cigáját visznek el évről évre. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) a tenyésztői munka mellett fontosnak tartja a teljesítményvizsgákon, kiállításokon való megjelenést is, hiszen ezeken az eseményeken kaphatnak visszacsatolást a tenyésztés irányának helyességéről, minőségéről. „Jellemzően magyar szürke szarvasmarha és furioso-north star lovaink legkiválóbb egyedeivel érkezünk” – mondja Klucsai Dávid.

KOMOLYAN VESZIK A FELKÉSZÜLÉST
A baromfi félék esetében a kiállításra szánt állatokat a törzsállományból emelik ki, melyeket a szaporodási időszakban három hónapig külön tartanak, mivel a tojók tollazata rövid idő alatt károsodik, a kakasok pedig a rangsorviták miatt sérülnének. A KMNPI munkatársa az egész éves tenyésztői munka során folyamatosan figyeli és válogatja a kiállítandó egyedeket. Januárban már rendelkezésre áll egy bő lista, amely folyamatosan szűkül, míg márciusra véglegesítik a döntést. A KNPI részéről a kiállításra való felkészülés a tenyésztőegyesületek szakembereivel való egyeztetéssel kezdődik, majd februártól a kiválasztott állatok elkülönített tartásba kerülnek, ahol napi szintű ápolási, felkészítő munkával hangolódnak a kiállításra.

BAROMFIT AZ UDVARBA!
A járványhelyzet az emberekben az önellátás fogalmát komolyabbra fordított a, és nagy kereslet van az őshonos magyar baromfi félékre a háztáji udvarokban (tojás, hús), mivel nagy beruházás nélkül lehet ellenálló baromfit tartani, kihasználva a szabadtartás előnyeit és a fajták nagyon jó kereső tulajdonságát – tájékoztat Barta Ildikó.

FOLYTATJÁK A HAGYOMÁNYT
„Jövőre is az állataink mellett felállított , ízlésesen berendezett sátorban szeretnénk bemutatni a nemzeti park területének természeti kincseit, értékeit” – mondja Pozderka Imre. Számunkra egy pillanatig sem volt kérdés, hogy jövőre részt veszünk a kiállításon – mondja Barta Ildikó, majd hozzáteszi, hogy a baromfi tenyésztőknek két vírussal is meg kell küzdeniük: az embereket megbetegítő koronavírus mellett az állataikra veszélyt jelentő madárinfluenza terjedése is súlyos gondot jelent az ágazatnak. A Kiskunsági Nemzeti Park is folytatni kívánja a hagyományt, miszerint az általuk tenyésztett fajták legszebb egyedeit elhozzák Hódmezővásárhelyre.

http://www.allattenyesztesinapok.hu/

Időjárás

Budapest

Today, július 7, 2020
05:00-06:00

Heves eső

Heves eső
16 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, július 7, 2020
05:00-06:00

Szemerkélő eső

Szemerkélő eső
18 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, július 7, 2020
05:00-06:00

Eső

Eső
16 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, július 7, 2020
05:00-06:00

Eső

Eső
18 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, július 7, 2020
04:00-06:00

Záporeső

Záporeső
18 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, július 7, 2020
05:00-06:00

Szemerkélő eső

Szemerkélő eső
16 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB