A családi gazdaságok ideális marhája a magyartarka

fotó: Pelsőczy Csaba, AM

Minden évben más-más tenyészet ad otthont a Magyartarka Szakmai Napnak. Az idei összejövetelnek az egyesület 30. születésnapja ünnepi fényt is kölcsönzött. A rendezvényen a tenyésztés mellett technológiai és termékfeldolgozási bemutatókra, valamint kóstolóra is sor került. 2019 júniusában Dunaharasztiban, Ficsor Árpád családi gazdaságában tartotta jubileumi szakmai napját a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete. A rendezvényt ezúttal is az elnök, Rácz Károly nyitotta meg. Ezután a nap kiemelt díszvendége, Nagy István agrárminiszter mondott köszöntőt, majd a Ficsor család lelkipásztora áldotta meg a tenyésztőket.


„NÉHA KI KELL LÉPNI A GUMICSIZMÁBÓL”
Ficsor Árpád elnökségi tag, családi gazdálkodó, a rendezvény házigazdájaként köszöntötte a megjelenteket. Gyermekkori élmények
határozták meg, hogy állattenyésztő legyen. Nap mint nap sok kihívással kell megküzdenie, de azt csinálja, amit szeret, és úgy érzi, az Isten ehhez erőt is ad neki. Úgy véli, egy kis családi gazdaság akkor tud fennmaradni, ha újszerű megoldásokkal rukkol elő. Náluk ez a jó minőségű, prémium kategóriájú érlelt sajt.

„SZEBB JÓSZÁGOT NEM ISMEREK, MINT A MAGYARTARKA.”
Ezzel a kiváló felütéssel kezdte előadását Nagy István, amit a megjelentek büszkén fogadtak. Az agrárminiszter a jelen kor kihívásaira jó válaszokat adó családi gazdaságokban látja biztosítottnak a magyar mezőgazdaság hosszútávú jövőjét. A magyartarka tipikusan családi gazdaságoknak való fajta, amely kettős hasznosítása révén segít a több lábon állásban és a piaci kilengések átvészelésében. Kihangsúlyozta, nem elég tartani a jószágot, tenyészteni is kell, ebben a magyar kormány segítségére lesz a gazdatársadalomnak és a tenyésztőszervezeteknek is. A fejlesztések nélkül nincs jövőnk, ezért is létkérdés, hogy a támogatásokat erre költsék a gazdák, és ne éljék föl. A NEMZETI PARKOK MAGYAR SZÜRKE ÁLLOMÁNYAINAK AZON RÉSZÉT, AMI NEM SZÜKSÉGES A GÉNFENNTARTÁSHOZ, HÚSHASZNÚ MAGYAR TARKÁRA CSERÉLIK.

(Teljes beszámoló a MÁL júliusi számában)

 

Időjárás

Budapest

Today, augusztus 18, 2019
10:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, augusztus 18, 2019
10:00-12:00

Szép idő

Szép idő
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, augusztus 18, 2019
09:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
21 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, augusztus 18, 2019
10:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, augusztus 18, 2019
09:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, augusztus 18, 2019
09:00-12:00

Szép idő

Szép idő
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB