A BÖLCS EMBER A RECESSZIÓBAN ELŐRE MENEKÜL

A koronavírus-helyzet miatt ugyan valamivel kevesebb csikó születik majd, de a vemhes tenyészkancák után igényelhető 80 ezer forint rendkívüli támogatás enyhíthet a lótenyésztők nehézségein, és a tenyésztési kedvet is fenntarthatja. A versenyzési kedv egy pillanatra sem csökkent, még külföldről is érkeztek indulók egy-egy versenyre. A hazai lovasélet járvány utáni újraindulásáról, a lótenyésztők, lovas emberek hangulatáról és a két éve átadott Szilvásváradi Lovas­komplexum szerepéről kérdeztük az örökös magyar díjlovas bajnokot, a lovaságazat miniszteri biztosát, Dallos Gyulát.

A koronavírus-járványnak milyen hatásai voltak vagy lesznek a hazai lovaséletre és lovas társadalomra?

A járvány az egész világot megrendítette. Biztos vagyok abban, hogy mindig oka van a történéseknek. Ez egy nagy figyelmeztetés Fentről, hogy az emberiségnek jobban kell figyelni a teremtett világra, mert sokat teszünk ellene. A vírus nemcsak az egészségünkre, hanem a gazdaság minden részére nagy kihatással van, mind a lósport, mind a lovassport vonatkozásában rengeteg verseny elmarad.

A vészhelyzetre tekintettel elhalasztották a világ legnagyobb sporteseményét, az olimpiát is. Ez hogyan érinti a lovas szakágakat?

Ez közvetlenül hat a 2021-es jubileumi Európa Bajnokságra, amelynek Magyarország kapta meg a rendezési jogát öt szakágban. A három olimpiai szakág (díjugartás, díjlovaglás és a military) azonnal kiesik, mivel az olimpia évében nem lehet kontinens versenyt rendezni. Így az 50. EB-re a fogathajtás és a volitizsálás marad. Emellett rengeteg versenylehetőségtől elestünk mi magyarok, de az egész világon ugyanez a helyzet. A tervezett feladatokat, rákészüléseket teljesen átírta a koronavírus, ez rendkívüli módon próbára teszi a rendezők feladatát. Vannak olyan lóra vonatkozó korosztályos versenyek, felkészítő és fő versenyek, melyek új, szokatlan időpontra kerültek át. A Magyar Derby például a hagyományos július 6-i időpont helyett, augusztus 23-án startol.t Szerencse, hogy a lovaglásban a kültéri versenyek és az egymástól való távolságtartás nagyon optimálisan megoldható. Ez megkönnyíti a lovas szakág
versenylehetőségeit és a napi felkészüléseket is. A sportversenyek – akár a Forma1 – zárt kapuk mellett ugyan, de zajlanak.

Folytatás a MÁL-ban.

Időjárás

Budapest

Today, szeptember 27, 2020
16:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
15 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, szeptember 27, 2020
17:00-18:00

Felhős

Felhős
16 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, szeptember 27, 2020
16:00-18:00

Felhős

Felhős
16 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, szeptember 27, 2020
17:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
16 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, szeptember 27, 2020
16:00-18:00

Részben felhős

Részben felhős
17 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, szeptember 27, 2020
16:00-18:00

Felhős

Felhős
15 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB